Hirdetés

Kiderült, mikortól lesz kapható a Xiaomi 18 Pro-széria Európában



|

Nem kell már sokat várnunk a gyártó újdonságaira, de jobb, ha felkészülünk, hogy bizonyos paraméterekből visszavett a Kínában kapható modellekhez képest.

Hirdetés

Szeptemberben még csak hazai pályán, Kínában mutatkozott be a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max, ám a gyártó most megerősítette, hogy november folyamán globálisan is forgalomba hozza mindkét készüléket. A vállalat a közösségi médiában harangozta be a globális premiert, amelynek pontos dátumát egyelőre nem árulta el. Az európai forgalmazásról ugyanakkor már idő előtt kiszivároghattak fontos részletek, mivel az olasz Epto webáruház kínálatában felbukkantak a szóban forgó modellek, felfedve a várható európai árakat, memóriakonfigurációkat és választható színeket. A 12 GB memóriával és 256 GB tárhellyel szerelt Xiaomi 18 Pro ez alapján 1398,90 euróba (kb. 510 400 forintba) kerül majd, míg a 12 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel érkező Pro Max változatért 1783,90 eurót (kb. 650 900 forintot) kér a gyártó. Mindazonáltal a hivatalos bejelentésig érdemes fenntartásokkal kezelni őket.

A specifikációk többsége a kínai változatokhoz képest nem változik, az akkumulátorok kapacitása azonban mindkét esetben kisebb. Amennyiben az adatok helytállóak, a Xiaomi 18 Pro a Kínában forgalmazott 7000 mAh-s telep helyett 6000 mAh-s akkumulátorral kerül forgalomba Európában, míg a Pro Max itteni vásárlóinak az eredeti 8500 mAh helyett 7050 mAh-s egységgel kell beérniük. 

Hirdetés

A vásárlók három színváltozat közül választhatnak, mindkét modell fekete, fehér és bársonyvörös kivitelben is elérhető a szivárogtató webáruház szerint. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Xiaomi egyelőre nem közölt további részleteket a nemzetközi rajtról, emiatt még az sem tisztázott, hogy az európai árak és a kiszivárgott konfigurációk minden piacon azonosak lesznek-e.

Forrás: GSMArena

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.