Mark Gurman, a Bloomberg újságírója szerint az Apple működő prototípust készített egy kifejezetten a hajlítható iPhone-hoz tervezett Apple Pencilből. A stylus rövidebb és zömökebb lett volna az iPadekhez készült változatoknál, oldalirányban, mágnesesen kapcsolódott volna a telefonhoz, és ezen keresztül tölthette volna magát.
Az Apple azonban állítólag elvetette a ceruza első generációs bevezetését, mert a telefonhoz igazított Pencil akadályozhatta a nyitogatást.
Arról nem beszélve, hogy a hajlítható belső kijelző nagyon érzékeny, amit körömmel is meg lehet karcolni és valami hasonlóra juthatott az Apple is. A beszámoló alapján nemcsak a készülék mellé csomagolt tartozékról mondhat le az Apple, hanem az első hajlítható iPhone valószínűleg a jelenlegi Apple Pencileket sem támogatja majd.
Ez igazából a legtöbb embernek nem lesz akkora baj, csak azoknak fog fájni, akik azt remélték, hogy egyetlen készülékkel kiváltják az iPhone-jukat és iPad minijüket. Egyébként Steve Jobs örökségéhez sem passzolna egy stylus, mert az eredeti iPhone 2007-es bemutatóján még eléggé gyűlölte a mobiltelefonos érintőceruzákat.
Az Apple hivatalosan szeptember 9-én, magyar idő szerint 19 órakor tartja következő bemutatóját, de egyelőre azt is csak sejtjük, hogy itt mutatkozik majd be az iPhone Ultra és új iPhone-család legalább egy része.