Hirdetés

Közel ötvenszer annyi a malware Androidon, mint iOS-en Tim Cook szerint



|

Az Apple vezetője egy interjúban beszélt a mobil operációs rendszerek közötti különbségről.

Hirdetés

Az Apple nemrégiben mutatta be 2021-es iPad Pro modellt, amely a cég saját fejlesztésű M1 chippel készült, illetve a vállalat már leleplezte a felújított operációs rendszerét is, vagyis az iOS 15-öt, iPadOS 15-öt, valamint a WatchOS 8-at.

A cég fejlesztéseivel kapcsolatban Tim Cook, az Apple CEO-ja is nyilatkozott, és megjegyezte, hogy a jelenlegei adataik alapján jelentősen biztonságosabb az iOS az Androidhoz képest, hiszen jóval kevesebb a malware-t észleltek az Apple operációs rendszerén.

Cook a Brutnak adott interjúban kiemelte, hogy az Apple nagyon elkötelezett az iránt, hogy a lehető legjobban megvédje a felhasználók adatait, így a mobilos felületeken is erre törekszik a vállalat a fejlesztésekkel. A Google operációs rendszerén képest a cég adatai szerint 47-szer annyi a malware, mint iOS-en, ami jelentős különbség a két rendszer biztonságát illetően.

Hirdetés

Az Apple vezetője szerint ennek legfőbb oka, hogy minden alkalmazás kizárólag az App Store felületén érhető el, és a publikálást megelőzően a rendszer ellenőrzi az appokat, hogy kiszűrje a káros alkalmazásokat a rendszerből. Cook hozzátette, hogy a cégnek fontosak a felhasználói visszajelzések, így törekednek arra, hogy ezeket is mérlegeljék a biztonsági intézkedések újításával.

Tim Cookkal a Brut vezetője, Guillaume Lacroix készítette az interjút, a teljes beszélgetés alább megtekinthető.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.