Hirdetés

Leállhatott a PlayStation VR2 gyártása



|

A Sony egyelőre nem akar többet készíteni az egy éve piacon lévő VR headsetből.

Hirdetés

Volt miből válogatnia a GS-nek a legjobb PlayStation VR2 játékok listájához, ám az ezen szereplő élmények jó része már korábban megjelent vagy PC-s eszközökre, vagy az előző generációs, 2016-ban debütált VR-szettre, és 2023 során kevés olyan, figyelemre méltó újdonság érkezett, ami a 240-260 ezer forintos kiegészítő vásárlására ösztönözhette volna a játékosokat.

Bár a Sony hivatalos számokat ritkán kommunikál, iparági pletykák szerint fokozatosan csökkent az érdeklődés a PSVR2 iránt, mostanra pedig olyan jelentős mennyiségű készlet halmozódott fel, hogy a cég a gyártást is leállíttatta.

Bloomberg beszámolója szerint eddig több mint 2 millió példány készült el, de nem tudni, ezt pontosan mi alapján állítják.

Hirdetés

Korábban a Bloomberg többször is olyat mondott a PSVR2 kapcsán, amit a gyártónak később cáfolnia kellett. Először a tavalyi év elején, a megjelenés előtt hallottak arról, hogy az eredetileg tervezettnél kevesebb eszköz készül, de a Sony ezt tagadta, majd két hónappal később arról volt szó, 300 ezer példány sem fogyott a PSVR2-ből hat hét alatt, amire válaszul a cég azt mondta, több mint 600 ezer példányt értékesített, kicsit többet, mint a PSVR-ből ugyanennyi idő elteltével. Azóta semmilyen hivatalos adatot nem tudunk.

Január elején jelentették be a Metro Awakening VR-t, illetve a Legendary Talest, mint két idei húzócímet. Érdeklődve várjuk, milyen hatása lesz ezeknek a PSVR2 népszerűségére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.