Ha számítógép építésére, bővítésére kerül sor, megvannak azok a gyártók, akiknek neve jól ismert a hazai piacon - ismert előéletük, termékeik, támogatási hátterük, gyengeségeik és erősségeik. Általában egy-egy komponenstípusra lebontva is megvan a toplista, hogy mely gyártók termékei a legjobbak, és kiket érdemes inkább elkerülni az adott kategóriában.
A helyzet az, hogy ez a gyártói kör több kategóriában is rendkívül zárt - szinte lehetetlen, hogy egy-egy új cég beférkőzzön ide, vagy ha mégis, akkor azt csak nagyon hosszú és fáradtságos aknamunkával képes megtenni, ráadásul arra is szüksége van, hogy a fórumokon hiteles, hús-vér felhasználók és gépépítők tegyenek esküt arról, hogy a cég termékei kiválók. Nos, ezekben a körökben az utóbbi időben egy nem túl bizalomgerjesztő, kicsit sután hangzó márkanév jelent meg a magyar piacon, ez a Maxsun. Utánajártunk, mit érdemes tudni erről a gyártóról, és hogy szabad-e számításba venni bármely termékét is vásárlásnál.
Nem ma kezdték
A gyártó természetesen kínai gyökerekkel rendelkezik, Guangzhou-ban 2002-ben alapították. A cég történetét bemutató aloldalon nagyon hangzatosakat írnak, például jelmondatuk, hogy "az evolúció nem ismer határokat" - bármit is jelentsen ez. Mindenesetre büszkék innovatív hozzáállásukra, minőségi termékeikre és elhivatottak, hogy a legnagyobb gyártók közé küzdjék fel magukat. De mi is a hozzáadott extrájuk?
Hát a mindenkinek alávágó árazás!
A magyar piacon 2025 márciusa óta több kategóriában is aktívan jelen vannak Maxsun termékek, ha meg szeretnéd őket találni, nagyon egyszerű a dolgod: mindössze rendezd a találati listát növekvő árazásra, az első találat 99%-ban Maxsun termék lesz. Végeztünk is jó néhány kísérletet, és valóban ezt az eredményt kaptuk. A GeForce RTX 4060-as kínálatban még az Inno3D-nek is alávágtak (ASUS, Gigabyte, MSI stb. rendre drágábbak), B760-as alaplapoknál szintén 4-5 ezer forinttal voltak a második helyezett előtt (ASRock), de még az A620-as és B550-es olcsó AM5/AM4-es lapoknál is sikerült 2-3 ezer forintos árelőnyt szerezniük.
Még a termékeik elnevezésében is szépen másolják a nagynevű gyártókat, Challenger, Terminator, iCraft, Transformer - csupa erőt sugalló, könnyen felismerhető fantázianév. A termékek kinézetére sem lehet panasz: látványos hűtőbordák fedik már az olcsó alaplapok VRM-részlegét is, van megerősített PCIe foglalat, dizájnos M.2 hűtés és még sorolhatnánk. Az tisztán látszik, hogy a leleményes Maxsun mérnökök szépen lemásolták azokat a dolgokat a nagy gyártóktól, amik ott beváltak - még a csomagolásnál is odafigyeltek a tetszetős dizájnra.
Nem rossz ajánlat
A Maxsun alaplapok és VGA kártyát minőségét, a termékek megbízhatóságát kutatandó átbogarásztunk több fórumot is. Mint kiderült, az ázsiai piacon ismert és elismert, közkedvelt márka a Maxsun, a nyugati piacokon pedig pimaszul alacsony ára miatt vállalták már a rizikót többen is, hogy ezt válasszák. A tapasztalatok sem olyan rosszak, mint az elsőre gondolhatnánk. A Maxsun alaplapokkal különösebb gondja senkinek sem volt, még az erősebb CPU-kkal, mint például az AMD Ryzen 7 7800X3D is stabilan futnak a Maxsun alaplapok. A BIOS angol nyelvű és kissé puritán, de működnek az XMP/EXPO beállítások, nincsen fagyás és furcsa működés.
A legtöbb felhasználó viszont támogatási problémákra hivatkozott. Például olykor-olykor a letöltőszerver nem működött rendesen, vagy a BIOS-okat nem frissítették megfelelő ütemben, vagy néhány terméknél hiányzott a hálózati- vagy audiovezérlő megfelelő drivere. Mi is megnéztük, mire számíthat az, aki ilyen alaplapot vagy videókártyát vásárol. A BIOS-ok letöltésével nem akadt gondunk, gyorsan érkezett meg minden bit, a verziótörténet szerint a frissítési gyakoriság is van olyan jó, mint más gyártók esetében. A driverekkel viszont valóban akadt itt-ott probléma és volt egy-két nem működő link, de a helyzet az, hogy ez sajnos néha más gyártóknál is előfordul.
Nem minden arany
A fenti pozitív vélemények azonban kizárólag az alaplapokra vonatkoztak. Amint a fórumokon a videókártyákra terelődött a szó, sokkal rosszabb vélemények következtek. A legtöbben a gyenge hűtést, hónapok alatt csapágyasodó ventilátorokat említették. Szerencsére ez olyan komoly gondot egyelőre nem jelent hazánkban, alapos piackutatásunk eredményeként mindössze háromféle Maxsun kártyát találtunk a szaküzletek kínálatában, ráadásul mindegyik alsó-középkategóriás modell és az árelőny nem olyan nagy, hogy megérje a "rizikót" egy ismert és bizonyítottan jól megépített VGA kártya helyett az ismeretlent választani.
Nem tiltott gyümölcs
Sajnos azt nem tudjuk, milyen szervizháttérrel dolgozik hazánkban vagy régiónkban a Maxsun, ahogy arról sem tudtunk megbízható információt szerezni, hogy milyen RMA-t tapasztal a hazai forgalmazó a Maxsun márkánál. Az viszont garantált, hogy megbízható, a hazai kereskedelemben régóta jelenlevő szaküzletek polcaira is felkerültek a Maxsun alaplapok, és így valamilyen módon a garancia és a megbízhatóság véd, ha mégis gondod akadna. Ha tehát a spórolás elsődleges szempont gépépítésnél, vagy fejlesztésnél, és a Maxsun ajánlata tényleg nagyon csábító, nem biztos, hogy el kell utasítanod.
Azt nem látjuk garantáltnak, hogy 1-2 éven belül hazánkban is a jól ismert nagy nevekkel egy lapon fogjuk emlegetni a kínai gyártót, de hogy az árérzékeny belépőszinten van keresnivalója, az egyre inkább biztosnak látszik. Reméljük, idővel a gyártó extravagánsabb modellei is megjelennek a hazai kínálatban.
Nektek van tapasztalatotok a Maxsun márkával?