Hirdetés

Még az idén valósággá válhat a Ready Player One metaverzuma



|

Egy új metaverzumos stúdivóval fogott össze a Warner Bros., hogy életre keltsék a filmben látott platformot.

Hirdetés

A pandémia idején a csapból is a metaverzumok folytak, a nagy technológiai cégek sorra jelentették be  a vonatkozó befektetéseket, aztán jött a járványt követő gazdasági visszaesés és a mesterséges intelligenciás forradalom, amivel a téma mintha teljesen lekerült volna a napirendből, leszámítva persze a Facebook mögött álló Metát, amely az óriási veszteségek ellenére is kitart mellette.

Most viszont váratlanul egy újabb nagyszabású projektet harangoztak be, méghozzá Steven Spielberg 2018-as sikerfilmje, a Ready Player One alapján, amelyben egy határok nélküli, mindenki számára elérhető digitális univerzum körül bonyolódik a cselekmény.

Hirdetés

A Variety beszámolója szerint ennek megvalósítását ígéri a frissen létrehozott Readyverse Studios, amely a film jogait kezelő Warner Bros. stúdóval összefogva még ebben az évben el szeretné indítani a Ready Player One mintájára készült metaverzumot. A Readyverse Studios alapítói között a Futureverse nevű mesterséges intelligenciás és metaverzumos céget, valamint a Ernest Clye-t, a film alapjául szolgáló könyv szerzőjét és a mozis feldolgozás producerét, Dan Farah-t találjuk.

"A Readyverse a nyílt metaverzum alapelveit, vagyis a bizonyítható digitális tulajdonjogot, a közösségi tulajdonú infrastruktúrát, a decentralizációt, valamint a biztonságot és az interoperabilitást fogja képviselni."

- nyilatkozta az új platformról a Futurverse. A Readyverse részletei továbbra is homályosak, de a decentralizációra és az igazolható digitális tulajdonjogra utaló megjegyzés alapján viszont ebben a projektben is szerephez juthatnak az NFT-t, vagyis a blokklánc alapú, digitális javak, amelyekkel kereskedni lehet. Ezek egyébként a metaverzumos projektekhez hasonlóan ugyancsak látványosan a földbe álltak a tavalyi évben.

Az üzemeltetők mindenesetre azt ígérik, hogy a Ready Player One alapján megszülető szolgáltatás a hollywoodi stúdiók, a különféle márkák és a tehetségek számára is új lehetőségeket nyújt majd a bevételszerzésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.