Úgy tűnik, mégsem fullad kudarcba a NASA egyik legszokatlanabb űrbéli mentőakciója - számolt be róla a 24.hu. A Katalyst Space LINK nevű űreszközét július 3-án indították útnak azzal a céllal, hogy befogja a Neil Gehrels Swift Obszervatóriumot, majd magasabb pályára emelje azt. A több mint húsz éve működő Swift jelenlegi pályája ugyanis folyamatosan süllyed, így külső segítség nélkül belátható időn belül belépne a Föld légkörébe és megsemmisülne.
A küldetés július végén került komoly veszélybe, amikor a LINK helyzetszabályozó rendszere meghibásodott. Az űreszköz pörögni kezdett, a kommunikáció szakadozottá vált, és kiderült, hogy három reakciókerekéből kettő nem működik, miközben a hideggázos hajtóműrendszer is részben meghibásodott. A mérnököknek augusztus elejére sikerült jelentősen csökkenteniük a forgást, de ekkor még korántsem lehetett biztosra venni, hogy a LINK folytathatja eredeti küldetését.
Most viszont komoly előrelépés történt. A Katalyst Space sikeresen feltöltött egy új repülési szoftvert a LINK-re, amely módosított helyzetszabályozó algoritmusokkal próbálja kihasználni a még működő rendszereket. A NASA közlése alapján az űreszköz jelenleg stabil, így folytathatja a Swift megközelítését. A következő lépés egy manőversorozat lesz, amellyel a LINK pályáját az obszervatóriuméhoz igazítják, majd megkísérlik a befogást és a pálya megemelését.
A Swift megmentése azért különösen fontos, mert a 2004 óta működő obszervatórium elsősorban gammakitöréseket és más nagy energiájú kozmikus jelenségeket vizsgál, ráadásul látható, ultraibolya, röntgen- és gammasugárzásban is képes megfigyeléseket végezni. A mentőakció tehát továbbra sem ért célba, de a néhány héttel ezelőtti állapothoz képest most ismét reális esély van arra, hogy a LINK eljusson a Swifthez és meghosszabbítsa annak működését.