Hirdetés

Mesterségesen állított elő nemzőképes spermiumokat egy utahi startup



|

A folyamathoz őssejteket használtak fel.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban a 25 és 49 év közötti férfiak több mint egy nyolcada küzd valamilyen meddőségi problémával az U.S. Department of Health and Human Services adatai szerint, és a jelenség világszerte is egyre nagyobb figyelmet kap. A kutatásokba fektetett jelentős köz- és magánforrások mostanra viszont kézzelfogható eredményeket hozhatnak.

Egy utahi biotechnológiai vállalat, a Paterna Biosciences a Mayo Clinic közreműködésével bejelentette, hogy laboratóriumi körülmények között sikerült érett, mozgásképes spermiumokat létrehozniuk őssejtekből. A cég szerint az eljárás a jövőben segíthet a meddőséggel küzdő férfiaknak biológiai gyermek nemzésében, és már kísérleti emberi embriók létrehozásában is tesztelték az így előállított spermiumokat.

Hirdetés

A fejlesztést jelentős áttörésnek nevezte Larry Lipshultz, a Baylor College of Medicine urológusa, aki szerint most sikerült azonosítani azokat a növekedési faktorokat, amelyek a spermiumok éréséhez szükségesek. A cég társalapítója, Alexander Pastuszak úgy véli, ez az első nagy innováció a területen az intracitoplazmatikus spermiuminjekció több mint 30 évvel ezelőtti megjelenése óta. A kutatók számítógépes biológiai módszerekkel és speciális sejttenyésztési környezettel reprodukálták azokat a molekuláris jeleket, amelyek a természetben is irányítják a spermiumképződést, majd ezek segítségével hoztak létre "érett, normális" spermiumokat laborban.

Az eredményeket ugyanakkor még nem publikálták lektorált tudományos folyóiratban, ami óvatosságra int. Korábban más cégek, például a francia Kallistem is hasonló áttörést jelentettek be, amelyeket később szakértők megkérdőjeleztek. A Paterna Biosciences azonban rangos háttérrel rendelkezik, hiszen bekerült a Arizona State University és a Mayo Clinic közös programjába is.

Ha a módszer be is válikválik, a költségek még mindig akadályt jelenthetnek. A becslések szerint 5-12 ezer dollárba kerülhet, ami ugyan olcsóbb a hagyományos lombikbébi-kezelésnél, de továbbra is jelentős összeg, és az ellátás hozzáférhetőségét nagyban befolyásolhatják az egészségpolitikai döntések és a biztosítási rendszerek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.