Hirdetés

2027 végéig annyi AI-hardvert értékesítene az Nvidia, aminek az értéke a magyar GDP négyszerese



|

1000 milliárd dolláros bevétellel írna történelmet Jensen Huang.

Hirdetés

Ambiciózus számokkal állt elő az Nvidia vezére, Jensen Huang a GTC 2026 színpadán arról beszélt, hogy a cég akár 1000 milliárd dollárnyi AI-hardvert is értékesíthet 2027 végéig. Ha ez valóban megvalósul, történelmi mérföldkőről beszélhetünk, hiszen még egyetlen vállalat sem jutott el idáig kizárólag ilyen típusú termékek eladásából. Csak hogy kontextusba helyezzük az egybillió dolláros összeget, érdemes idecitálni Magyarország éves nemzeti össztermékét, ami 2025-ben alulról közelítette a 250 milliárd dollárt, vagyis négy évnyi magyar GDP-nek megfelelő értékű AI-hardverről van szó.

A kijelentés súlyát az adja, hogy jelenleg nincs olyan cég a világon, amely éves szinten elérné ezt a bevételt. A legnagyobbak is messze elmaradnak: a Walmart például legutóbb 681 milliárd dollárt termelt, míg az Amazon 638 milliárdig jutott, az Apple pedig 391 milliárdig. Ha az Nvidia valóban hozná a saját prognózisát, még az is elképzelhető, hogy egyetlen év alatt túlszárnyalja az Apple és az Amazon együttes teljesítményét, de ez nem most lesz.

Hirdetés

Már bármennyire is elképesztő a növekedés tempója - a vállalat a 2026-os pénzügyi évben 215 milliárd dolláros bevételt ért el az egy évvel korábbi 130,5 milliárdhoz képest - ettől még nagyon messze van. Igaz, egyelőre gyorsulni látszik az Nvidia, mivel a 2027-es pénzügyi év első negyedére már 78 milliárd dolláros bevételt prognosztizál, miközben ugyanebben az időszakban egy évvel korábban 44 milliárdot termelt.

A vállalat sikerének oka kétségkívül az AI-infrastruktúra iránti étvágy robbanásszerű növekedésében keresendő. A technológiai szektor egyre inkább az úgynevezett "agentic AI" felé mozdul, ami még nagyobb számítási kapacitást igényel, ez pedig közvetlenül hajtja az Nvidia üzletét. A vállalat ráadásul nemcsak mennyiségben, hanem árban is emelhet: a következő generációs GPU-k, mint a Rubin Ultra vagy a későbbi Feynman architektúrák, egyre összetettebb, több chipletből álló felépítést kapnak, ami magasabb eladási árakat vetít előre.

Az optimista forgatókönyv szerint már akár 2030 környékére elérheti az éves bevétel az ezermilliárd dollárt, feltéve, hogy az AI-ba áramló globális befektetések továbbra is ilyen ütemben nőnek. Ugyanakkor a kereslet mellett a gyártási kapacitás is kulcsfontosságú tényező, mert már most is visszafogja a techcégek álmait, hogy csak korlátozottan képes lépést tartani az igényekkel. Ennek az az oka, hogy az olyan meghatározó gyártópartnerek, mint a TSMC, egyelőre viszonylag óvatos tempóban bővítik termelésüket, mintha tartanának attól, hogy kidurran az AI-buborék, és akkor ott maradnak kihasználatlan kapacitásokkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.