A mobilos játék hajnala óta léteznek különböző kontrollerek azért, hogy ne a képernyőn kelljen nyomkodnunk nem létező gombokat. Ezek ugyanakkor vagy kötött formavilágokkal, vagy kényelmetlen felszerelési metódusokkal rendelkeznek, ráadásul nem túl jó érzés őket folyton magunknál tartani. Most úgy tűnik, hogy a Razer megtalálta a megoldást az összes problémára, és belecsomagolta azt a Razer Prio nevű új mobilos kontrollerébe.
A kis apróság megad nekünk mindent, amire csak szükségünk lehet: rugalmas, mindenféle készülékhez passzoló kialakítással, D-paddal, nyomógombokkal, ravaszokkal, bumperekkel és karokkal rendelkezik. Mindezt pedig egy összezárható kis apróságban kapjuk, ami simán elfér a zsebünkben a bluetooth fülesünk mellett.
A Prio képes vékonyabb tokokkal is együttműködni, a karjai pedig elvileg ellenállnak rázkódásnak és mozgolódásnak, így tényleg csak akkor vesznek be utasításokat, ha azt szándékkal küldjük irányukba. Az eszköz USB-C-n keresztül kapcsolódik, így különösebb terhet sem jelent az akkumulátoraink számára.
A kontroller már megjelent hivatalosan, de magyar üzlet kirakatában még nem szúrtuk ki. Az ajánlott fogyasztói ára 100 dollár (~ 32 000 Ft), ami azt jelenti, hogy nem kifejezetten olcsó, de nem is a legdrágább alternatíva. Ennél persze jóval többe kerül majd, mire hozzánk elér, de még úgyis vállalható kiadás lesz azok számára, akik tényleg rendszeresen játszanak okostelefonjaikon.