A rendőrségi beszámolók szerint a 20 éves elkövető péntek hajnalban, nem sokkal 4 óra után hajtotta végre a támadást Altman mintegy 27 millió dollár értékű North Beach-i ingatlanánál. A gyújtópalack egy külső kaput talált el, ahol kisebb tűz keletkezett, majd az illető elmenekült a helyszínről. Szerencsére senki sem sérült meg - írja a Guardian.
Az ügy azonban nem ért itt véget. Alig egy órával később a hatóságok egy másik riasztást is kaptak, ezúttal a Mission Bay városrészből, ahol az OpenAI központja található. Egy férfi ott azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az épületet. A kiérkező rendőrök felismerték benne a korábbi támadás gyanúsítottját, és azonnal őrizetbe vették.
Az OpenAI közleményben erősítette meg az esetet, kiemelve, hogy bár a történtek komoly aggodalomra adnak okot, senki sem sérült meg. A vállalat megköszönte a rendőrség gyors reagálását, és jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal a nyomozás során.
A dolgozókat belső üzenetben tájékoztatták a történtekről, és hangsúlyozták, hogy nincs közvetlen veszély a munkatársakra vagy az irodákra nézve. Ennek ellenére megnövelt rendőri jelenlétet és biztonsági intézkedéseket vezettek be a cég környékén.
Megjegyzendő, hogy nem először érte fenyegetés a vállalatot. Tavaly is ideiglenesen lezárták a központot egy incidens miatt.