A Fehér Ház 2026-ra szóló költségvetési tervezetében a NASA támogatásának jelentős, 24 százalékos csökkentése szerepel, ami az amerikai űrügynökség történetének legnagyobb arányú megszorítása lenne. A Planetary Society szerint a több milliárd dolláros megvonás súlyos következményekkel járhat: számos tudományos küldetést leállíthatnak, és a NASA jövőbeni tervei is veszélybe kerülhetnek. A javaslat értelmében az ügynökség 6 milliárd dollárral kevesebből gazdálkodhatna, mint az idei évben.
A megszorítás különösen érzékenyen érintené a Mars Sample Return missziót, amelynek célja marsi kőzetminták Földre juttatása - ez a projekt akár teljesen le is állhat. Továbbá lekerülhet a napirendről a Lunar Gateway nevű Hold körüli űrállomás építése, amely az Artemis-program központi eleme lenne. A költségcsökkentés az SLS űrrakéta és az Orion űrhajó programjának korai befejezését is eredményezheti, még azok harmadik küldetése után.
A Planetary Society arra figyelmeztet, hogy a forráselvonás hatással lehet a Nancy Grace Roman űrtávcső befejezésére, az űridőjárási előrejelzések pontosságára, valamint potenciális nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet. A szervezet ezért felszólította az amerikai Kongresszust, hogy ne fogadja el a javaslatot. A költségvetés sorsa jelenleg még nyitott, a végső döntést a törvényhozás hozza meg.