Kifejezetten durván alakult eddig 2026 a technológiai szektor dolgozói számára, az év eleje óta ugyanis már átlépte a 100 ezret az elbocsátott alkalmazottak száma és 150 ezerhez közelít. A helyzeten ráadásul tovább ront, hogy további leépítési hullámokra van kilátás. Idén az egyik legnagyobb vágást a Meta hajtotta végre, a vállalat nagyjából 8000 alkalmazott kirúgásáról döntött, miközben további több ezer pozíciót alakíthat át AI-fókuszú munkakörökké. A cég gyakorlatilag mindent a mesterséges intelligenciára tett fel, amihez brutális infrastruktúra-fejlesztések társulnak. Ennek szellemében Mark Zuckerbergék több mint 100 milliárd dollárt költhetnek adatközpontokra és AI-hoz kapcsolódó hardverekre ebben az évben.
A háttérben ugyanakkor nemcsak az automatizáció áll. Az iparági elemzések szerint a pandémia éveire jellemző túltoborzások és a mostani költségcsökkentési hullám szintén komoly szerepet játszanak a leépítésekben. Ettől függetlenül jelenleg egyértelműen az AI a legfontosabb mozgatórugója a tömeges elbocsátásoknak. A TrueUp adatai alapján 2026 minden hónapjában meghaladta a 20 ezret a techszektorban megszűnt állások száma, kivéve áprilist. Május pedig könnyen az elmúlt egy év egyik legrosszabb hónapjává válhat.
Szintén komoly leépítésbe kezdett a Cisco, körülbelül 4000 munkavállalót küldhet el. A vállalat vezetése ezt azzal indokolta, hogy muszáj agresszíven beruházniuk az AI-infrastruktúrába, máskülönben lemaradnak a piaci versenyben. Az Intuit ennél is nagyobb arányban csökkenti az állományt, a cég globális munkaerejének 17 százaléka, nagyjából 3000 ember nézhet új állás után. Bár a vállalat hivatalosan azt állítja, hogy a döntés nem az AI-ról szól, a cél itt is az operáció optimalizálása és az automatizáció felgyorsítása. Az érintett dolgozók 16 hetes végkielégítést kapnak. A PayPal körül ugyancsak komoly bizonytalanság alakult ki. A Wall Street Journal értesülései szerint a vállalat a következő két-három évben akár a teljes munkaerejének ötödét is leépítheti, ami közel 4800 embert érinthet.
Az évek óta tartó rend természetesen a videójáték-ipart is sújtja, a Quantic Dream közel száz alkalmazottat küld el a Spellcaster Chronicles villámgyors bukását követően, miközben a Sony által néhány éve felvásárolt Bungie-ra is leépítés vár. A legendás Halo-széria beindításában is kulcsszerepet játszó stúdió legújabb projektje, a Marathon nem teljesít kimagaslóan jól, miközben korábbi sikercíme, a Destiny 2 tartalmi támogatása nyáron véget ér, a potenciális utód, a Destiny 3 fejlesztése pedig már nincs is tervben.
A TrueUp becslése szerint a szektorban 2026 végére akár 365 ezer leépítés is összejöhet, ami messze meghaladná az elmúlt két év számait. Egyedül 2023 produkált ennél durvább adatot, akkor globálisan nagyjából 430 ezer technológiai dolgozó veszítette el az állását.