Hirdetés

Túltolták az érintőképernyőket az autógyártók, de ennek most vége lehet



|

A biztonsági értékeléseket kiadó Euro NCAP új szabályokkal ösztönzi a fizikai gombok megmaradását.

Hirdetés

Az elmúlt évtizedekben az autóipar és a számítástechnika mind közelebb kerültek egymáshoz, napjainkra pedig a négykerekűek is guruló PC-kké, jobban mondva táblagépekké váltak, hiszen a kortárs modellek már gyakorlatilag elképzelhetetlenek a műszerfalra biggyesztett óriási érintőkijelzők nélkül.

A gyártók számára ez nemcsak a korral való haladásról, hanem a spórolásról is szól, a képernyők ugyanis egyre több fizikai gomb szerepét veszik át, holott a biztonsági szakértők a kezdetektől fogva figyelmeztetnek, hogy a menürendszerben való turkálás elvonhatja a sofőrök figyelmét az útról. Az Euro NCAP viszont most a tettek mezejére lép, és megpróbálja visszaterelni az ipart a józanság útjára.

Hirdetés

Az 1996-ban megalapított Európai Új Autó Értékelő Program (European New Car Assessment Programme, NCAP) a piaci szereplők számára önkéntes alapú, de nagy presztízsű törés- és biztonsági teszteket végez, a szervezet által kiadott tanúsítványok pedig a gyártók számára is fontosak, mivel előszeretettel dicsekednek a jó eredményekkel a modelljeik értékesítése során. A szervezet azonban most közölte, hogy a jövőben csak azoknak az autóknak jár majd a magas pontszám, amelyek nem hagyatkoznak túlzottan a szoftveres kezelőszervekre.

"A 2026-ban életbe lépő új Euro NCAP-tesztek arra ösztönzik majd a gyártókat, hogy az alapvető funkciókat intuitív módon, különálló,fizikai kezelőszervek segítségével lássák el, ezzel csökkentve az útról levett tekintet idejét, elősegítve a biztonságosabb vezetést."

- mondta Matthew Avery, az Euro NCAP stratégiai fejlesztésért felelős igazgatója. Ennek jegyében az új tesztben pontlevonást fog jelenteni, ha az érintőképernyőkre kerülnek az irányjelzők, az ablaktörlők, a kürt és az SOS-hívások, a szigorúbb irányelvek pedig azt is kikötik, hogy ezek vezérlését gombok, karok vagy tárcsák segítségével kell megoldani.

A szervezet döntése tehát nem terjed ki mindenre, így azért sajnos továbbra sem jár majd a koki a gyártóknak, ha szoftveresen oldják meg a klíma vagy a start-stop rendszer kezelését. A lépés mindenesetre még ezzel együtt is üdvözlendő, hiszen arra még ebben a formában is alkalmas lehet, hogy megálljt parancsoljon a fizikai kezelőszervek eltűnésének.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.