Hirdetés

Az Xbox vezére szerint a memóriahiány miatt drágább lesz az Xbox Helix és kevesebb is készül majd



|

A Microsoft vezetője elmondta, hogy az új generációs Xbox sem ússza meg a memóriahiány okozta problémákat.

Hirdetés

Az Xbox következő generációs konzolja, a Project Helix sem kerülheti el a globális memóriahiány hatásait, ami egyébként már most is komoly problémákat okoz az egész játékiparban. A vállalat vezérigazgatója, Asha Sharma egy interjúban beszélt arról, hogy ez a helyzet közvetlenül befolyásolhatja az új hardver árát és elérhetőségét is.

Sharma azt mondta, hogy a memóriaárak kulcsszerepet játszanak a tervezésben.

"Mindez egy egyenlet része. A memória költségei hatással lesznek az árra, hatással lesznek az elérhetőségre."

- mondta és hozzátette, hogy a jelenlegi, folyamatosan változó piaci környezet miatt egyelőre nem tudnak megjelenési időpontot mondani a konzolra, mivel több tényezőt is figyelembe kell venniük.

Hirdetés

A vezérigazgató szerint a vállalat most elsősorban arra koncentrál, amit kézben tud tartani.

"Az első számú fókuszom az, hogy arra koncentráljunk, ami a mi irányításunk alatt áll: egy nagyszerű konzolt építsünk, amelyen nagyszerű játékok futnak, beleértve a PC-s játékaidat is." 

A fejlesztés ettől függetlenül halad, a tervek szerint 2027-ben kapják meg a fejlesztők az első devkiteket, ami azt jelzi, hogy a projekt még korai szakaszban van. A pontos megjelenési ablak azonban a jelenlegi gazdasági és ellátási bizonytalanságok miatt továbbra is kérdéses.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.