Hirdetés

Akár egyetlen napra is bérelhetsz felhős RTX 4080-ast az Nvidiától



|

Új, 24 órás tagsági csomagokkal bővültek a GeForce Now prémium ajánlatai.

Hirdetés

A Google Stadia ugyan nagyon hamar lehúzta a rolót, az Nvidia viszont rendületlenül kitart a streamelhető játékok mellett, ami a zöld csapatnál a hivatalosan 2020-ban elrajtolt GeForce Now szolgáltatáson keresztül érhető el. Ebben a konstrukcióban az előfizetők hozzák a saját játékaikat, a cég pedig különböző konstrukciókban biztosítja a felhős infrastruktúrát a streameléshez.

Az Nvidia nemrég rossz hírrel szolgált az ügyfeleknek, amikor bejelentette, hogy reklámokkal szórja tele az egyhuzamban legfeljebb 1 órán át használható ingyenes csomagot, most pedig egy újabb ponton piszkálta meg az ajánlatait az üzemeltető.

Hirdetés

A zöldek ugyanis nemrég elérhetővé tették a két prémium csomag, a Priority és az Ultimate 24 órára szóló verzióját, amelyekkel egyetlen nap erejéig kedvezőbb áron kóstolhatunk bele a fizetős GeForce Now előnyeibe, mintha rögtön elköteleződnénk egy egész hónapra. Az egynapos Priority tagságért 4,39 eurót, vagyis nagyjából 1700 forintot kell fizetni, míg az Ultimate esetében 8,79 euró, azaz kb. 3500 forint a díj.

Havi tagságokkal ez 11 illetve 22 euróba kerülne, ami persze időarányosan még mindig jobb üzlet, de meglehet, hogy akadnak majd, akik élnek az új ajánlattal, ha másért nem, hát kíváncsiságból. Ami a fizetős csomagok előnyeit illeti, a Priority reklámmentességet és gyorsabb hozzáférést ígér a szerverekhez, egyhuzamban legfeljebb 6 órányi játékidőt és Full HD/60 fps látványt nyújtva, míg az Ultimate tagok GeForce RTX 4080-as hardvereken, 4K/120 fps-ben játszhatnak megszakítás nélkül akár 8 órán keresztül.

A 24 órás csomagok hozzáadásán túl további újdonság, hogy a GeForce Now már a Cloud G-Sync VRR-szinkronizálást is támogatja a kompatibilis monitorral és legalább GTX 16-sorozatú GPU-val rendelkező gépeken, a rövidebb késleltetést biztosító NVIDIA Reflex pedig már 60 és 120 fps képkockasebesség mellett is elérhető.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.