Hirdetés

Az Intel helyett a Samsung lesz a világ legnagyobb chipgyártója



|

A dél-koreai gyártó ezzel az Intel 24 éves uralmának vet majd véget.

Hirdetés

Az Intel 1993. óta a világ legnagyobb chipgyártója - akkor érkezett az első Pentium CPU, ami új kort nyitott a személyi számítógépek piacán. A cég 24 éves elsősége azonban a végéhez közeledik, a Samsung ugyanis már ebben a negyedévben a világ legnagyobb chipgyártójává léphet elő

Hirdetés

A jelenlegi trendek alapján a Samsung a memóriák iránti emelkedő keresletnek és áraknak köszönheti, hogy egyre csak növekednek az eladásai. 

A memóriaárak emelkedése főleg a kínai fogyasztóknak köszönhető, akik egyre jobb csúcskategóriás eszközöket követelnek, emiatt pedig egyre több memóriát kénytelenek a gyártók a termékeikbe zsúfolni. A Samsung DRAM- és NAND-fronton egyaránt kiszolgálja az igényeket, ezzel párhuzamosan pedig 39 és 25 százalékos áremelkedésekre számíthatunk. 

Az IC Insights az idei negyedévre 14,4 milliárdos eladást jósol az Intelnek, és 14,6 milliárdosat a Samsungnak. Ha a memóriaárak nem csökkennek a második félévben, a Samsung a teljes évben legyőzheti az Intelt. A félvezető-piacon mindkettő 60 milliárd dollár körüli eladást generálhat idén. 

A Nomura Securities elemzői hasonló eredményekre számítanak a memóriák iránti kereslet és a Galaxy S8 megjelenése miatt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.