Hirdetés

Elsőként szabályozzák a mesterséges intelligenciát Amerikában



|

Joe Biden egy elnöki rendeletben utasította a kormányzati szerveket az ehhez kapcsolódó szabályozások kidolgozására.

Hirdetés

Minden a mesterséges intelligencia körül forog mostanság. Természetesen a számos kockázattal és veszéllyel járó technológia szabályozásának eljövetele csak idő kérdése volt, és most nagyon úgy néz ki, hogy az amerikaiak lehetnek az elsők, akik ezt egy teljesen hivatalos formában bonyolítják majd le.

A minap ugyanis Joe Biden egy elnöki rendeletben adott utasításokat az amerikai kormányzat szerveinek arra, hogy dolgozzanak ki egy, a mesterséges intelligenciához tartozó átfogó szabályrendszert. A Fehér Ház közleménye alapján a rendelet mentén szeretnék kihasználni az AI adta lehetőségeket, azonban felismerve az ebből fakadó veszélyeket, ezzel minimalizálnák a kockázatokat is.

Hirdetés

Az elsősorban a Biden és Reed általi AI Bill of Rights tervezetére épülő rendeletben egyébként olyan pontokat irányoztak elő, minthogy az AI-fejlesztők a rendszeresen lefuttatott tesztjeik eredményeinek keretein belül tájékoztassák a kormányt a technológiájuk széles körű bevezetése előtt. De az elnöki rendelet alapján kötelezővé tennék még azt is, hogy minden, a mesterséges intelligencia által generált tartalom vízjellel legyen ellátva a jövőben.

Továbbá lépéseket intéznének a fokozott ellenőrzés, a diszkrimináció, illetve a csalások visszaszorítása és a támogatási programok indításának az irányába is, illetve a rendeletből még az is kiderült, hogy a közeljövőben egy jelentést szeretnének készíteni az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait illetően.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.