Hirdetés

Kipróbáltuk a Windows 11-et - ezt nyújtja a (közel)jövő operációs rendszere



|

A Windows 10 bejelentésekor azt ígérte a Microsoft, hogy nem lesz több Windows főverzió, most mégis érkezik az utód, és rengeteg látványos újdonságot ígér.

Hirdetés

Hullámvasút a Windows életútja: a sikeres Windows-kiadásokat eddig mindig olyan verzió követte, amelyet a felhasználók nem értékeltek igazán - vajon a Windows 11 meg tudja törni ezt az ősidők óta tartó mintát? A tervek szerint az operációs rendszer októberben érkezik, de az első, az Insider program résztvevői számára publikus bétaverziók már elérhetőek. 

A Windows 11 első bétája véletlenül szivárgott ki júniusban, a Microsoft azonban gyorsan kapcsolt, és pár napon belül hivatalosan is elérhetővé tette az első ISO-fájlt az Insider program résztvevői számára. Mostanra rendszeresen érkeznek az új (de még mindig béta) változatok; cikkünket a 22000.71-es build segítségével készítettük, a tesztben szereplő megállapítások tehát erre a változatra vonatkoznak.

Hirdetés

Néhány alapinformáció: aki Windows 10-et használ, annak ingyenes lesz a frissítés, a korábbi változatok tulajdonosainak viszont meg kell majd vásárolniuk a rendszert, ha váltani szeretnének.

A Windows 10-et nem lesz kötelező frissíteni, a javítások, fejlesztések ahhoz a rendszerhez is érkezni fognak legalább 2025-ig.

Pletykaszinten felmerült, hogy első körben a Windows 11 csak új géppel együtt lesz elérhető, ám hivatalos információ ezzel kapcsolatban még nincs.

A Windows 11 gépigénye egyáltalán nem vészes - de csak első ránézésre. Legalább kétmagos, 1 GHz-es processzor, 4 GB RAM és 64 GB tárhely kell neki, ezt az utóbbi tizensok évben eladott összes asztali PC és szinte minden laptop teljesíti. Valamelyest szűkíti a kört, hogy a Windows 11 esetében az alaplapnál az UEFI és a Secure Boot már nem opció lesz (mint a Windows 10-nél), hanem előírás. A legnagyobb kihívást a régi rendszerek számára alighanem az jelenti majd, hogy a Windows 11-hez TPM 2.0-támogatás is szükséges.

A TPM chip egy remek biztonsági megoldás, amely hardveres szinten kezeli a különféle kulcsokat; a hackereknek és a vírusoknak is sokkal nehezebb dolga van így bejutni a számítógépre. A Windows 11 futtatásához - jelen állás szerint - TPM 2.0 modul szükséges. Kétféle megoldás létezik: fizikai TPM chip kiegészítő modulon, amelyet az alaplaphoz kell kapcsolni, vagy a processzorba integrált szoftveres fTPM. Az alaplapoknál minden esetben az adott típustól függ, hogy van-e csatlakozó a TPM-modul számára, ezt tehát a leírásban kell ellenőrizni. A processzorokkal egyszerűbb a dolgunk: az Intel 8. generációs Core i processzoraiban, AMD-fronton pedig a Ryzen 2000-es sorozatban jelent meg az fTPM.

Látható, hogy ez a feltétel drasztikus mértékben csökkenti a kompatibilis PC-k listáját: kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a 2018 előtt vásárolt gépeknél csak az alaplapi TPM jöhet szóba, ami pluszköltséget jelent. Pontosan ezért nem lennénk nagyon meglepve, ha a Microsoft végül kivenné a rendszerkövetelmények közül a TPM-et: a frissítési kedvet alighanem alaposan visszavágná, ha több ezer forintos kiegészítőt kellene vásárolni az OS miatt. Hogy a TPM valóban nem kritikus, azt jól mutatja, hogy a Windows 11 eddig kiadott béta verziói simán futnak nélküle is.

A király új ruhája

A Windows 11 két, leginkább szembetűnő változásáról alighanem már mindenki hallott: a Start menü és a programikonok középre kerültek, az ablakok sarkait pedig lekerekítették. Ja, hogy ez máshonnan is ismerős? Nem véletlenül. A Microsoft egyedi, új megoldások keresése helyett - úgy tűnik - ezúttal a Windowsban jól működő részek megtartása mellett javarészt más rendszerekből próbált bevált(nak vélt) megoldásokat átvenni. Nyilván nem direkt másolásról van szó, fogalmazzunk inkább úgy, hogy több alkalommal is ihletet merítettek a konkurens rendszerekből. A középre helyezés és az ablakok lekerekítése például egyértelműen a macOS nyomán készülhetett, de találunk az Androidra emlékeztető újításokat is.

Az alapvető munkafelület természetesen nem változik, továbbra is az Asztal-Tálca kombó mentén fogjuk élni az életünket. A középre helyezett gombok szerintünk nem lesznek hosszú életűek. Bár kétségtelen, hogy megszokható az új pozíció, egy nagy probléma van vele: a Start menüt mindig "keresni" kell. Ahelyett, hogy a sarokban lenne, a letűzött és/vagy megnyitott programok számától függően folyamatosan vándorol. Ráadásul, ha elég sok programot nyitunk meg, akkor az ikonok középre rendezése is szépen fokozatosan tolódik. Szerencse, hogy az elrendezést a beállításoknál egyetlen kattintással visszaállíthatjuk.

A Windows 11 a Tálcán az elindított szoftvereknek csak az ikonjait mutatja - a futó, illetve nem elindított programokat pedig mindössze egy, az ikon alatt megjelenő apró jelzés különbözteti meg egymástól. Az éppen aktív program ikonjánál ez a jelzés kék és széles, így valamivel jobban látható. Összességében ez a rész egyelőre nem tűnik annyira áttekinthetőnek, valószínű, hogy ezen a fertályon lesznek még módosítások.

Mi a helyzet a Start menüvel? Alaposan megváltozik. Felületét két részre osztva, fent az általunk kiválasztott, gyakran használt programok ikonjait látjuk - akár több lapon is, amelyek között az egér görgőjével mozoghatunk. Ez a megoldás egérrel is kényelmesen működik, de látszik, hogy az érintőképernyők lebegtek a fejlesztők szemei előtt - valószínűleg nem puszta véletlen, hogy a Start menünek ez a része erősen hajaz az androidos telefonokról ismerős programválasztó felületre. A programok alatt, a másik logikai egységben az ajánlott programok, illetve a legutóbb megnyitott dokumentumok ikonjai sorakoznak. Az élő csempék eltűntek, de valószínűleg nem fognak emiatt túl sokan álmatlanul forgolódni éjszakánként.

A feliratoknak nemcsak a Tálcán megjelenő programikonok mellett mondhatunk búcsút, hanem a Windows beépített alkalmazásainál, a felső szalagmenüben is. A Fájlkezelőben mostantól nem csupán jobb egérgombbal készíthetünk új mappát vagy fájlt, hanem a menüsorban a bal oldali gombbal is; a további funkciókat pedig szöveg helyett ikonok jelzik - a sor végén lévő három pont a helyzettől függő, további funkciókat takarja (például Hálózati meghajtók hozzáadása).

Értesítési tárhely

A Microsoft megkavarta az állóvizet az értesítési sávnál is. Az új elrendezést szokni kell, de logikusabb: míg a Windows 10-ben az értesítések alatt a gyorskapcsolók jelentek meg, a Windows 11-ben a naptár látszik itt - a kapcsolók pedig pár ikonnal balra, a hangerőállítás gombjára kattintva érhetők el. Az itt látható kapcsolók és sorrendjük természetesen szerkeszthető, notebookon pedig a hangerő, és a kijelző fényereje is állítható. Az értesítési panel érintőképernyőn jobbról indított simítással is elérhető. Ha már beállítások, a Microsoft a normál Beállítások részt is alaposan átalakította. A tableteknél megszokott rendszer köszön vissza: balra a fő kategóriák, jobb oldalt pedig a kiválasztott kategóriához tartozó opciók jelennek meg.

Első nekifutásra nem rossz

Összességében a kezelőfelület letisztult, a módosítások révén pedig széltében és hosszában is ugyanazt az élményt kapjuk. Néhány részletes beállításnál sajnos a régi vágású ablak még mindig megmaradt, de a Microsoft hatalmas lépést tett az egységes külső felé. Az újítások között van hasznos és kevésbé hasznos is, kőbe vésett verdikt azonban nincs, mert teljesen biztosak vagyunk abban, hogy jócskán lesznek még finomítások.

A ruha alatt

Pusztán attól, hogy máshogy néz ki, még nem lesz új egy operációs rendszer - jöjjenek tehát az új funkciók. Vagy inkább "új" funkciók. Merthogy a legtöbb fejlesztés inkább a jelenlegi, Windows 10-es megoldások továbbgondolása, semmint vadonatúj opció. De azért van kivétel is.

Játék az élet

A Microsoft a Windows 11-ben a játékosoknak szeretne kedvezni azzal, hogy az Xbox és a PC közötti határok lebontásának első lépcsőfokaként az operációs rendszer hozzáférést ad PC-n is az Xbox alatt megvásárolt játékokhoz (Xbox Game Pass szükséges). Az élmény valószínűleg nem minden gépen lesz ugyanolyan, hiszen az Xbox hardverére optimalizált címek a Windows alá pakolt, sok esetben gyengébb hardveren nem lesznek mindig tökéletesek - de persze lehetnek olyan játékok bőven, amelyek jó sebességgel futnak majd. A megvásárolt játékok mellett az Xbox-alkalmazás a felhőalapú Xbox-játékok streamelését is támogatja. A Windows 11 további, játékok miatt fontos újításai közül a natív HDR-támogatás, valamint a DirectStorage-támogatás megjelenése kiemelendő.

Produktivitás

A Feladatnézet a Windows 10 egyik nagyon hasznos funkciója, amelynek révén a megnyitott programokat külön képernyőre rendezhetjük - az egyikre például a munka, a másikra pedig az általános jellegű programokat pakolhatjuk. Így, amikor dolgozunk, nem vonja el a figyelmünket a második Asztalra kitett Facebook; vagy fordítva, este nem zavarnak a munkamániás kollégáktól be-bepottyanó levelek, miközben a nap történéseiről olvasunk valamelyik híroldalon. A Windows 11-ben fontos újítás az, hogy a Feladatnézetben minden felületnek saját hátteret és témát állíthatunk be, így pedig az Asztalok még jobban elkülönülnek egymástól.

A munkahelyi feladatokhoz kapcsolódik az Aero Snap felturbózása is. Amellett, hogy a megszokott mozdulatok működnek a Windows 11-ben is (egy program ablakát a képernyő bal vagy jobb oldalára kihúzva az adott program a képernyő felére nagyítható), több, újabb elrendezési formát is választhatunk, amelyekben kettő, három vagy négy app fér el egymás mellett vagy alatt. Ez a lehetőség egyelőre elég eldugott helyre került - az elrendezés kiválasztásához az egeret a program ablakának jobb felső sarkában, a teljes képernyős nézet ikonja fölé kell vinni, és várni 1 másodpercet.

A jelenlegi megoldás kényelmetlen és lassú is egyben, viszont bőven van hely a felső sorban, úgyhogy nem kizárt, hogy új ikont kap majd ez a funkció. A négyes elrendezése egyébként már a Windows 10-ben is megvan, de a kezelése talán még a Windows 11-es verziónál is nehézkesebb. Az ablakok "Snap pozícióját" a Windows 11 megjegyzi, így ha bármelyiket teljes képernyős nézetbe rakjuk, akkor is könnyen visszatérhetünk az osztott elrendezéshez.

Főleg a notebookot használók örülnek majd annak, hogy ha a Windows több monitort kezel, és ezek közül az egyiket kikapcsoljuk, akkor a rajta lévő appok nem özönlik el a megmaradt képernyőt, hanem minimalizált állapotban kerülnek oda, megőrizve ezzel a kulturált környezetet.

A Windows 11 az ablakok pozícióját itt is megjegyzi, ezért később, a monitor visszakapcsolásakor minden oda kerül, ahol korábban is volt. Jogosan merülhet fel a kérdés benned is: ez miért nem így működött eddig?

Widgetek

A Microsoft a Windows 7-ben és a Vistában már próbálkozott widgetekkel; a "sikert" jól mutatja, hogy a Windows 8-ban már híre-hamva sem volt a minialkalmazásoknak. A Windows 11-ben viszont újraélednek - hogy honnan az ihlet, az teljesen nyilvánvaló. Ugyanakkor a megvalósítás egy érdekes hibrid, a widgetek ugyanis nem látszódnak folyamatosan, mint ahogy az Androidon. Csak akkor kerülnek a képernyőre, ha megnyomjuk az egérrel a Widget-gombot. Ha a notebook vagy a monitor érintőképernyővel rendelkezik, akkor a widgeteket a bal oldalról indított simítással is megjeleníthetjük. Egyelőre csak a Microsoft saját widgetjei érthetők el (időjárás, tőzsdeinformációk, naptár stb.), de természetesen külső fejlesztők előtt is nyitva áll az ajtó.

Keresés

Ez az a funkció, amivel a Microsoftnak igazán talán még sosem sikerült zöld ágra vergődnie. A Windows 11-ben újabb kísérletet tesz a vállalat arra, hogy ráncba szedje a keresést; egyelőre nem úgy tűnik, hogy eredményesen. A gond itt az, hogy a kereső mindent átnéz nekünk. Keres a gépen a fájlok között, a beállításoknál, a weben, a dokumentumokban, a fotók között, a zenékben. Ettől aztán a találati lista átláthatatlan lesz. Főleg azért, mert a Windows nem tudja, hogy éppen mit keresünk, tehát a zenék közötti találatok akkor is hátul lesznek a sorban, ha történetesen a kedvenc számunkat szeretnénk gyorsan megtalálni. Egyébként aligha vannak sokan azok, akik a webes kereséshez a böngésző helyett a Windows beépített keresőjét indítják el, vagy akik a zenehallgatást így kezdik - tehát a keresés ilyen formában még felesleges is.

Egy kis Android

A Windows 11 egyaránt tudja futtatni a natív, Windowsra írt szoftvereket, valamint az Android alkalmazásokat is. Azért némi csavar van a dologban: Google Play-hozzáférés nem lesz, a Microsoft az Amazonnal működik együtt, így az appokat vagy a rendszerbe integrált Amazon App Store-ból lehet majd telepíteni, vagy pedig manuálisan, APK-ból.

Ez utóbbi legalábbis érdekes, mert a Microsoft kiemelt szempontként kezeli a biztonsági kérdéseket a Windows 11 fejlesztésekor, miközben egy netről letöltött APK kézi telepítése minden, csak nem biztonságos. Még akkor sem, ha ezek az appok virtuális homokozóba zárva, izoláltan futnak, ezáltal (elvileg) nem kapnak közvetlen hozzáférést a gép erőforrásaihoz. Ez a funkció viszont egyelőre nem működik, és nincs is hivatalos jelzés arra vonatkozóan, hogy melyik bétában lesz kipróbálható.

Frissítések, promóciók

A Windows 10 éves dupla frissítése helyett a Windows 11 csak egyszer kap majd nagy, átfogó újításokat tartalmazó csomagot, de a biztonsági javítások természetesen minden "patchkedden" érkeznek majd. A Windows 11-et és később az éves frissítés telepítése utáni verziókat a Microsoft két évig fogja támogatni. A Windows 11-ben az Office 365 és a Teams is integrált szolgáltatás lesz - persze előbbi teljeskörűen csak előfizetéssel használható. Tekintve, hogy ez a fajta integráció a böngészőválasztás körüli hercehurcára hajaz, arra is van esély, hogy az EU-s verzióból ezek kimaradnak. A Teams-integráció jelenleg szintén csak ígéret, a béta még nem tartalmazza.

Összegzés

A Windows 11 egyelőre csak bétaváltozatban elérhető, messzemenő következtetéseket így nem érdemes levonni - még nagyon, de nagyon sok minden változhat. Ami látszik, az az, hogy a rendszer megjelenése egységes, összeszedett, az új funkciók alapján azonban erősen hajlunk arra, hogy a Windows 11 sokkal inkább tekinthető egy nagyon erős frissítési csomagnak, mintsem új verziónak. Komoly gond nincs, a probléma inkább az, hogy a "nekem ez most azonnal kell" érzés (egyelőre) hiányzik.

Ha szívesen olvasnál ehhez hasonló cikkeket, akkor vedd meg a 2021/08-as PC World magazint, amely mellé ajándékba jár néhány remek szoftver és egy PC-s játék is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.