Hirdetés

8K-s tévét néztünk, robotkutyát simogattunk



|

A berlini IFA kiállítás első hivatalos napján többek között a Samsung és a Sony standján jártunk. Gyönyörűbb képű tévét és cukibb robotot még nem láttunk, mint itt. Videónk is van róla.

Hirdetés

A Samsungnál egy olyan óriástévé vitte el a pálmát, amely annyira a kora előtt jár, hogy még tartalom sem igazán akad rá, de a gyártó még ezen is segít. A Sony pedig ugyan bejelentett egy új mobilt is, de az azért sok mindent elárul, hogy a legtöbb újságíró mégis az új robotkutyájukat simogatta. Mindent megírunk szövegben, a cikk végén pedig ott figyel az összefoglaló videónk!

Hirdetés

A legrészletesebb óriás

Először a Samsung bemutatójára, majd pedig a koreai cég standjára voltunk hivatalosak, ahol olyasmit mutattak be, ami egyesek szerint zseniálisan a piac előtt jár, mások szerint pedig "minek még ez, hiszen az elődje is alig kezdte meg a terjeszkedést". A Q900R tévéről van szó, amelynek legfontosabb jellemzője a 8K felbontás.

Tény, hogy még a 4K tévézésre (és egyéb tartalomfogyasztásra) is épp hogy csak elkezdtek rákapni az emberek, ráadásul a natív 8K tartalom is viszonylag kevés világszerte. Ez utóbbit viszont megoldja a Samsung - na nem úgy, hogy 8K tévéadást indít, hanem az ilyen felbontású anyagok megjelenéséig ez a QLED tévé mesterséges intelligencia segítségével felskálázza a 4K, vagy akár a 1080p tartalmakat. Mindenesetre 7680x4320 képpont az bizony 7680x4320 képpont, a gyártó demó videója valóban olyan részletességgel jelent meg a képernyőn, hogy arra nincsenek szavak.

Persze az árára is elapad a szó, ugyanis a 65 hüvelykes változatot 5000 euróért indítják (ez nagyjából 1 630 000 forint), a 75 hüvelykes modell 7000 eurón startol (2 285 000 forint környékén), a legnagyobb, 82 hüvelykes verziót pedig potom 15 000 euróért, azaz körülbelül 4 895 000 forintért lehet hazavinni. Ezért cserében persze a 8K felbontás és a felskálázó AI mellé kapunk saját fejlesztésű, Direct Full Array Elite névre hallgató háttérvilágítást, ahol a fénykibocsátó diódákat kisebb, külön vezérelhető csoportokra osztják, így természetesebb lehet a tévé fénye. Természetesen van HDR10+ támogatás is, a fényerő pedig elérheti akár a 4000 cd/m2 értéket. A panel 100 százalékos pontossággal fedi le a DCI-P3 színteret, tehát a mindenféle szoftveresen túlhúzott színvilág helyett a valóság színeit tudja visszaadni.

A csúcsmobil leverte egy kiskutya

Azt gondolná az ember, hogy ha egy Sony-szintű gyártó előrukkol egy új csúcsmobillal, akkor aköré gyűlik minden újságíró a hands-on területen. Ehhez képest a legtöbben az Aibo nevű robotkutyát simogatták, amely ugyan nem újdonság, az viszont már igen, hogy végre Európában is kapni lehet majd. Japánban már tavaly óta elérhető a kis játszótárs, amelyet mostantól visznek át az Egyesült Államokba és az öreg kontinensre is.

A kívülről valóban cukira tervezett kutyában egy tonna szenzot, kamera és egyéb kütyü található, amellyel a robot interaktívan használható, ezen felül kapcsolódik a Sony felhő alapú mesterségesintelligencia-szerveréhez, amely egyrészt segít a játszótárs "személyiségét" finomhangolni, másrészt pedig ezen keresztül távolról is kapcsolatba léphetünk vele iOS és Android appokat használva. Egyébként hangvezérlésnek engedelmeskedik, az orrán lévő kamerával azonosítja be a már ismert családtagokat, de egy kamera került a hátuljára is (nem, nem "oda"), ezzel tolat rá a töltőjére, ha lemerül a belső áramforrása.

Ennyire érdektelen lett volna ezek szerint az új Sony mobil? Azért nem ez a helyzet, bár a japán cég valóban kiesett a mobilgyártók csúcsligájából az elmúlt években a kissé lassú dizájnváltásnak és túlóvatoskodott döntéseknek köszönhetően. A friss Xperia XZ3 viszont egyáltalán nem rossz mobil, sőt. A belsejében az idén csúcskategóriában megszokott Snapdragon 845 rendszerchip dolgozik 4GB RAM mellett, a tárhely 64 gigás, de SD kártyával bővíthető. Rendszerként már az Android Pie került rá, és legnagyobb fegyvertényeként a QHD+ felbontású, tehát 2880x1440 képpontos OLED kijelzőt emelték ki, amely a Bravia tévék paneljének technológiáját viszi át kisebb (egész pontosan 6 hüvelykes képátlójú) formátumba. Az X-Reality for Mobile például a kisebb felbontású anyagok akár HDR-szintű felskálázásáért felelős.

A kijelző oldalirányban hajlított széleket kapott és teljesen átér a készüléken, alul-felül kis fekete csík azért maradt (viszont a belógó szenzorcsík, a notch így lemaradt, kinek-kinek örömére vagy bánatára). A fekete, fehér, bordó és sötétzöld színben kapható XZ3 csepp- és porálló, belül egy 3300 mAh kapacitású akku hajtja, ami ilyen erő és kijelző-felbontás mellett talán kicsit karcsú lehet, de a Qualcomm QuickCharge 3.0 támogatással legalább villámgyorsan feltölthető. Alul USB-C portot találunk, a jack aljzat azonban lemaradt, a régi füleseket az USB-C átalakításával lehet csatlakoztatni.

A Sony nem szállt be a több különálló kamerás versenybe, viszont egy 19 megapixeles, f/2.0 rekesszel ellátott főkamera mögött egy 1/2,3 hüvelykes Exmor RS rétegelt szenzort rejtettek el, amely többek között 960 frame/sec lassított felvételek rögzítésére is képes. Az előlapon 13 megapixeles kamera figyeli a szelfizőket. A fényképezést mesterséges intelligencia segíti, és akár arra is beállítható, hogy amikor vízszintesen elforgatjuk a telefont, a háttérben élesít minden kamerafunkciót, így ha tényleg fotózás miatt forgattuk el a mobilt, villámgyorsan lőhetjük is az első képet. Az Xperia XZ3 október 5-étől lesz kapható, és az előrendelőknek még egy Call of Duty: Black Ops 4 játékkal is megfejelik az ajánlatot.

Most pedig jöjjön a rövid videós összefoglaló!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.