Hirdetés

Már Dublint és New Yorkot is összeköti a litvánok csillagkapuja



|

Három évvel az első teszt után már Európa és Amerika között is élő kapcsolatot teremtett az élő utcai videós közvetítés.

Hirdetés

Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt, 2021 májusában számoltunk be róla, hogy a litván Benediktas Glys által létrehozott alapítvány egy különleges, a Csillagkapu franchise-ban látható szerkezetre hajazó portált fejleszt, amely párban telepítve élő videós közvetítés révén képes összekötni a világ két tetszőleges pontját.

Az elegánsan csak Portalnak hívott installációk első éles tesztje során két európai helyszínt, a litván főváros Vilniust és a lengyelországi Lublint kapcsolták össze, mintegy 600 kilométernyi távolságot hidalva át. A második nekifutásra viszont már jóval nagyobbat álmodott a projekt mögött álló alapítvány, Európát és Amerikát hozva közvetlen kapcsolatba.

Hirdetés

A legújabb portálok ugyanis Dublint és New Yorkot kötik össze egy élő videós streammel, ami a hét minden napján megállás nélkül elérhető, így az egymástól több mint 5100 km-re fekvő nagyvárosok lakói úgy integethetnek a túloldaliaknak, mintha csak a szomszéd ablakán pillantanának be. Ahogy az alábbi videókon is látható, az emberek nagy örömmel használták ki a lehetőséget, táblákkal, közös tánccal vagy éppen egyszerű mutogatással kommunikálva egymással.

A portálok már csak azon egyszerű okból is rendkívül csábítók, mert nehéz nem észrevenni őket: a Csillagkapú-szerű szerkezetek 3,5 méter szélesek és 3,5 méter magasak, és mintegy 3,5 tonnát nyomnak, a robusztus beton keretben pedig egy 2,4 méter átmérőjű, nagy felbontású kijelző enged széles bepillantást az Atlanti-Óceán szemközti partjaira.

Az installáció apropóját az adja, hogy az idei évben az ír főváros viseli az okos turisztikai megoldások népszerűsítését célzó European City of Smart Tourism címet, ennek jegyében pedig júniustól további portálokat is telepítenek majd, amelyek lengyel, brazil és litván helyszínekkel kötik majd össze a dubliniakat.

Aki esetleg Dublinban vagy New Yorkban jár, az előbbi esetében  az O'Connel streeten, a nagy almában pedig a Broadwayen található Flatiron South Public Plazánál keresse a több ezer kilométerre nyíló különleges ablakokat, míg magáról a projektről az ötletet gondozó alapítvány honlapján lehet részletesebben tájékozódni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.