Hirdetés

30. születésnapját ünnepli a Microsoft



|

Hirdetés

A Microsoft sikerének egyik titka talán az lehetett, hogy jó időben, jó helyen kezdték meg tevékenykedésüket: A hetvenes években kezdett kialakulni a szekrény-méretű számítógépekből a PC, azaz a személyi számítógép. Ezeket a gépeket pedig általában hardver-szoftver csomagként adták el az akkori forgalmazók. Bill és a kezdetekben pubertáló egyetemisták és bozontos hobók gyülekezetének is nézhető csapata viszont elhatározta, a szoftver sokkal többet érdemel annál, hogy csupán egy gép része legyen.

Az általuk kifejlesztett "lemezkezelő rendszer", azaz a DOS hamarosan minden IBM kompatibilis számítógép alapköve lett, aztán pedig a 80-as években megindult a Windows fejlesztése. Az új operációs rendszer indulása nem volt látványos és zökkenőmentes: az első verziókat sokan csupán "DOS kiegészítőnek" tartották, amik "lassítják a rendszert és nem jók túl sok mindenre". Többen azt is kifogásolták, hogy a kezdeti Windows változatok más szoftverek elemeiről lettek "koppintva". Így vagy úgy, a 3.1-es, majd a hálózatokat jobban támogató 3.11-es Windows már kezdett irodai környezetekben fontossá válni.

Eközben megjelentek az első Office csomagok, majd 1995-ben a Windows 95 megjelenésével még nagyobb lendületet kapott a redmondi vállalat. A hajdani alapítók kockás ingeiket öltönyökre, szakadt autóikat csillogó csodákra cserélhették, és a piac más szereplői szép lassan kénytelenek voltak elismerni: a Microsoft szép lassan mindenki "fejére nőtt".

Trösztellenes perek, jogi csatározások nehezítették a cég életét, amikor a versenytársak úgy gondolták, a számítástechnikai életben túl naggyá és megkerülhetetlenné váltak a Microsoft termékek. Időközben ugyanis a vállalat billentyűzettől, egértől és egyéb hardverelemektől az operációs rendszereken át az internetes és irodai szoftverekig szinte minden területen ontotta magából újabb és újabb termékeit. Igaz, az internet indulásakor kissé "befürödtek" az MSN-nel, melyről még akkor azt hitték, az ő technológiájuk válik a világháló alapjává. Hasonló fiaskók jócskán akadtak a cég életében, például manapság is veszteséges az Xbox játékkonzolt gyártó részleg, és az MSN alkalmazások is inkább csak nyelik a pénzt. A Firefox böngésző egyre inkább teret nyer az Explorer piacának kiharapdálásával, a Google pedig szép lassan akkora vállalatmogullá kezd válni mint a Microsoft, fenyegető árnyékként vetülve Redmond egére.

A tavalyi mutatók legfontosabb száma a negyven: Negyvenezer alkalmazott robotolt náluk világszerte, és negyven milliárd dollár forgalmat könyvelhettek el, melyből 12 milliárd dollár nyereségük maradt, tehát közel forgalmuk negyede vándorolhatott a vállalat nagy zsebébe.

A napokban bejelentett változások most a költséghatékonyságot célozzák meg, a részlegek újrafelosztásától a rugalmasabb és pénzügyileg megtérülőbb működést reméli a vállalat. Új operációs rendszerük, a Windows Vista pedig már szinte itt van "a kanyarban", és megjelenése biztosan újra felkavarja a számítástechnika cseppet sem nyugodt vizét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.