Az AWS Panorama bármilyen kamerát kémeszközzé fejleszt gépi tanulással
Elsősorban a biztonsági kamerák szempontjából érdekes az új hardver és SDK, ami felturbózza a meglévő eszközöket.
Elsősorban a biztonsági kamerák szempontjából érdekes az új hardver és SDK, ami felturbózza a meglévő eszközöket.
Egy szimpla vírusirtó ma már kevés a biztonsághoz, komplett védelmi csomagra van szükség, amiből az egyik legjobb a Bitdefender megoldása.
Miután a munkahelyi megfigyelés elősegítésével vádolták a Microsoftot, a redmondi óriás változtat.
Kényes jószág egy PC, rengeteget kell érte tenned, hogy biztonságos, gyors és megbízható legyen. Vagy telepítheted ezt a programot, amely mindent elvégez helyetted.
A brit vezetés részletesen is felvázolta, hogy milyen ütemben tiltja ki a Huaweit és eszközeit a helyi 5G-s infrastruktúrából.
A menedzserek a Microsoft 365 egy eszközét arra használhatják, hogy a dolgozók teljesítményét számszerűen mérjék, a szakemberek szerint pedig partner a munkahelyi megfigyelésben a Microsoft.
A jelentések szerint nem nyugdíjazza a Bixby asszisztenst a Samsung, sőt: ennek segítségével teszi lehetővé a Galaxy S21 modellek hanggal történő feloldását.
A kártékony kód ezernyi haszontalan árucikkel árasztja el a megtámadott hely XML oldaltérképét, és ezáltal lerontja annak rangsorolását. Több millió weboldal van vbeszélyben.
A slusszkulcs támadásával és néhány olcsó eszközzel pár perc alatt bármelyik Tesla Model X ellopható. De van már új frissítés az autókra.
A kibertámadások, vírusok, férgek, zsarolóprogramok és trójai programok szinte minden egyes kattintáskor veszélyt jelentenek az Interneten. A Windows 10-be ezért átfogó védelmi rendszert építettek be, de mennyit tudunk erről?
A Spotify elvileg minden érintettnél resetelte a fiókhoz tartozó jelszót, de ha pórul jártál, érdemes még egy-két óvintézkedést tenned.
Egy külső szerveren keresztül rengeteg adat - köztük bejelentkezési adatok - szivárgott ki, ezért kényszerült jelszavak resetelésére a Spotify.
Az áldozatukat a tudtuk nélkül hallgathatták le mobilon keresztül a támadók, ha a készülékre telepítve volt a Facebook Messenger.
Kezdetben az okostelefonos appok csak érdekességnek tűntek, ma már lehetetlen nélkülük a hatékony kommunikáció, de akár fizetni is lehet velük. Az okosnyomtatók esetében még komolyabb forradalomra számíthatunk, csak épp a munka világában: a modern, szolgáltatásként igénybe vehető nyomtatós appok olyan fokú hatékonyságot és biztonságot hoznak, ami "hagyományos" IT módszerekkel meg sem közelíthető.
Hiába teszi az újabb és újabb frissítésekkel egyre biztonságosabbá böngészőjét a Google, ha a felhasználók nem hajlandók telepíteni azokat.
A jelentések szerint az Edge böngészőhöz is egyre több a kártékony beépülő, így ez a probléma már nem csak a Chrome-nál és a Firefoxnál adott.
Ami a hétköznapi életben a kulcs, az a digitális térben a jelszó; mégis, a legtöbben fittyet hánynak a jelszavakkal kapcsolatban még a legalapvetőbb biztonsági szabályokra is. Mutatjuk, hogyan legyél sokkal okosabb!
Egy lekapcsolt hackerboltból szivárogtak ki az adatok, amelyek nagyjából 23 ezer weboldal információit tartalmazzák.
A cég Pluton projektje a CPU-ba integrálná a fejlett adatvédelmet. Speciális processzor kell hozzá, az AMD lehet az első, amelyik ilyennel piacra lép.
Egyedi, szolgáltatói mailcímet akarsz, de szeretnél elszakadni az alapértelmezetten felkínált webes felülettől? Mutatjuk, miként költöztetheted teljes levelezésedet egy asztali kliensre!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.