Kínai robotautókba kerül az NVIDIA AI-alapú számítógépe
Megérkezett a Drive PX 2, amely méretben a fele az elődjének - a Baidu már le is csapott rá.
Megérkezett a Drive PX 2, amely méretben a fele az elődjének - a Baidu már le is csapott rá.
Idővel ráadásul csökken a készülék ellenálló képessége a vízzel és a porral szemben.
Jó ötlet lesz élni a Galaxy Note 7 cserelehetőségével, ugyanis az eddigi modelleket szeptember 30-án deaktiválják.
A mesterséges intelligencia az eddigieknél sokkal jobban utánozza az emberi beszédet.
2 hét alatt 2,5 millió készüléket szállított le a Samsung - 24-ből 1-ben lehet hibás az akkumulátor.
Egész kedvező tudású a francia gyártó újabb androidos készüléke, amelyet szelfizésre fejlesztettek.
Az Amerikai Védelmi Minisztérium egyik tudományos bizottsága szerint nagy bajban van az amerikai hadsereg.
Potenciálisan karrierlehetőséggel kecsegtet a kihívás.
Érintőképernyős problémáktól szenvednek az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus készülékek, egyesek szerint mind időzített bomba, ami a hibát illeti.
Ezt maga a Microsoft árulta el az Intel mostani fejlesztői konferenciáján.
Másra fordítja az erőforrásait a gyártó, de a gamerekről azért nem mond le.
Egy az Android 4.2-től gyárilag bekapcsolt funkció útját állja a kihasználásnak.
A mesterséges intelligencia megmentett egy nőt a leukémiától.
A PowerColor veszi át a garanciális ügyek intézését.
275 és 525 GB-os, valamint 1 TB-os modellekkel frissült az MX300 SSD-széria.
A franciák szerint a Windows 10 túl sok felhasználói adatot gyűjt, 3 hónapot kapott a Microsoft, hogy változtasson.
A Google adatközpontjainak a fogyasztását 15 százalékkal tudták csökkenti a mesterséges intelligencia bevetésével.
Egy indonéz katonai bázison kapcsolták le a felelőtlen, 27 éves francia játékost.
Három órás késéssel értesítette a felhasználókat a kormány által szponzorált rendszer.
Új kutatási központot nyit Franciaországban az Apple.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.