Bill Gates Androidra váltott
Azt nem mondta meg, hogy milyen okostelefonja van, de szinte biztos, hogy Samsung Galaxy S7.
Azt nem mondta meg, hogy milyen okostelefonja van, de szinte biztos, hogy Samsung Galaxy S7.
A két óriás 160 Tbps-os tenger alatti kábele 16 milliószor gyorsabb átvitelt garantál az átlagos otthoni internetkapcsolatnál.
Úgy tűnik, hogy a nagyon magas vételár ellenére elképesztő népszerűségnek örvend az iPhone X.
Október 5-től vihetőek a nyolcadik-generációs Core processzorok.
Vezeték nélküli töltésre képes lámpákkal kampányol az IKEA.
A Microsoft tud a problémáról, és már dolgozik a javításon.
Az iFixit erre a következtetésre jutott, de legalább viszonylag könnyen javítható és jól bírja a strapát az iPhone 8.
Az amerikai zenepiac árbevételének 62 százalékát tette ki a streaming az idei első félévben.
Az iOS 11-ből kikerült egy 3D Touch-alapú gesztusvezérlés, azonban a funkció visszatér egy későbbi frissítésben.
Az előrendelések jóval alacsonyabbak a megszokottnál, méghozzá az iPhone X miatt. Azt pedig még csak nem is kezdték el gyártani.
Ha valaki a Vezérlőközpontból nyom ezeknek az ikonjára, akkor az iOS 11 valójában nem is kapcsolja ki a rádiókat.
Elvileg mindegyik iPhone Face ID-t kaphat jövőre, de azért a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóról sem mondott még le az Apple.
12 nm-es technológiára váltanak a Ryzen processzorok és a Vega videokártyák.
Az iOS 11 visszahozta a legendává vált háttérképeket az eredeti iPhone-ról.
A Morgan Stanley szerint az Apple nem aggódik: tudja, hogy minél drágábban ad egy iPhone-t, azt annál több ember vásárolja meg.
A gombok sorrendje, sőt, még a színek is módosíthatóak a Samsung idei csúcskészülékein.
A Pi vezeték nélküli töltő 30 centiméteres távolságból is képes tölteni az okostelefonokat.
A Gmail és az Inbox immáron kattintható hivatkozásként kezeli a címeket, telefonszámokat és névjegyeket.
A Huawei a Face ID bakiját emlegeti, és azt ígéri, hogy a következő hónapban elhozza a valódi mesterséges intelligenciát.
Ha egyszer engedélyezzük a hangokat, akkor az app bezárásáig minden alkalommal lejátssza azokat az Instagram.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.