Hirdetés

Tök sötétben is látja a részleteket egy új technológia



|

A Panasonic újításához nem kell semmiféle szoftveres trükközés, vagy extra külső megvilágítás, nemsokára a teljes feketeségben is jól láthatnak vele... a gépek.

Hirdetés

Egyelőre két fotóval bizonyítja a japán vállalat, hogy sikerült valami brutálisan nagyot lendíteniük a gyenge fényviszonyok közötti fotózás technológiáján. Persze a különféle fényképezőgépek és mobilos kamerák gyártói eddig is előszeretettel nyilatkozták azt, hogy aktuális megoldásaik sokkal jobban teljesítenek félhomályban, de azért igazán meggyőző eredményt még nem láttunk. Eddig.

Hirdetés

A Panasonic ugyanis nem az a dzsunkán összegányolt borzalmakat kamu marketingdumával elfedő játékos, tehát gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy ami az alábbi két fotón látható, az bizony tényleg működik.

Az új technológia lényege, hogy nem a normál CMOS szenzor által a végletekig felturbózott ISO mellett elkattintott, aztán pedig szoftveresen feljavított képekkel kell beérni - ez ugyanis általában irtózatos képzajt eredményez, ráadásul az így lefotózott tárgyak részletei teljesen elmosódnak, kivehetetlenek lesznek. A Panasonic viszont a CMOS szenzort infravörös érzékelővel kombinálta, amely az IR látható fényhez legközelebbi tartományát pásztázza. Nézzük csak meg, mit lát a következő képen a bal oldali normál szenzor és a jobb oldali CMOS+IR megoldás!

A bal oldalon a hagyományos szenzor már szinte semmit sem lát a megvilágítástól távol eső (körberajzolással jelölt) területből, de még a világított rész is elég elnagyolt, főleg a háttér. Az IR segédlettel készült képen azonban nem csak a fényben lévő terület látszik jobban, de a mellette levő sötétség helyett is szinte ugyanennyire kivehető részleteket láthatunk.

A következő képen nem a környezet sötét, hanem a kép egy részlete: a három üvegcsét sűrű, feketés szójaszószba merítették. A bal oldali CMOS nem is lát semmit az elmerült részekből, az infravörös extra azonban még a címkéjük feliratait is láthatóvá teszi.

A képek egyelőre egy kísérleti párosítással készültek, ezért is fekete-fehérek, de a Panasonic szerint a technológia készen áll a sorozatgyrtásra. Egyelőre azonban nem telefonokban és digitális fényképezőgépekben találkozhatunk ezzel az újítással, a gyártó ugyanis első körben az IoT eszközök "látását" turbózná fel. Ilyen szenzorok kerülhetnének például ipari robotokba, közlekedést figyelő kamerákba, ami azért is lehetséges, mert a "páros szenzor" viszonylag kis méretben is előállítható. Aztán perszekésőbb úgyis jönnek a konzumer eszközök, szóval pár éven belül már a paparazzi-hajlamúak is használhatják a kameráikban vagy akár telefonjaikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.