Anyukád már nem tud többé belekiabálni az xboxos meccseidbe
Hasznos újdonságot hozott az Xbox Series X és S legutóbbi rendszerfrissítése.
Hasznos újdonságot hozott az Xbox Series X és S legutóbbi rendszerfrissítése.
A keresőcég navigációs és térképszoftvere komoly frissítést kapott.
Az "energiafák" egyszerre termelik és tárolják is az áramot.
Némiképp megugrottak a milliárdos győzelmi esélyei, miután a bíróság neki kedvezett egy lényeges kérdésben.
Az évek óta elérhető, közkedvelt funkciótól most a Twitch meg akar szabadulni, de a közösség ennek nem igazán örül.
Újabb képek szivárogtak ki az Nvidia következő generációs hardveréről, amit szeptember közepén hivatalosan is bemutathatnak.
Profiknak szánt olcsóbb ajánlattal bővül az Xbox kontrolleres palettája.
Az almás cég tegnap leleplezte az zajszűrős fülhallgató következő generációját, ami több izgalmas újdonságot is hozott.
Szétszerelős videó árulkodik a PlayStation 5 gyökeres átalakításáról.
Egy új fejlesztést használ, ami választ adhat a tengeri hajók környezetszennyezésére.
Az Apple több termékének is drasztikusan megemelkedett az ára Magyarországon, ami furcsa helyzetet eredményezett.
Súlyos biztonsági rést foltozott be a Google, amelyet aktívan ki is használnak a hackerek.
Az Apple nem emelt az iPhone 14-ek árain a tavalyi modellekhez képest, de az infláció miatt Magyarországon sokkal többet kell fizetni.
Kiderült, mikortól frissíthetik készülékeiket az iPhone- és Apple Watch-tulajdonosok.
Nagyobb változatban is megvásárolható lesz az Apple új iPhone alapmodellje, újfajta, kivágást kapnak a Pro készülékek. Íme minden, amit tudni kell az iPhone 14 kapcsán.
Iszonyú drága lesz, de legalább búvárkodni és hegyet mászni is lehet majd az Apple Watch Ultrával, miközben az új Watch SE és a Series 8 a mindennapokban lehet nagyon hasznos.
Egyesek már most a legendás 2500K-val emlegetik egy lapon a készülő chipet.
Megdöbbentő hihetőséggel bővíti az eredeti műveket a DALL-E.
Új trend megy végig a közösségi médiában, miután egy amerikai közlekedési vállalat kiírta Twitterre, hogy "vonatok".
Ma este jön az Apple Far Out eseménye, mutatjuk, hogy tudod te is élőben követni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.