Ez lehet az Acer Chrome OS-t futtató táblagépe
A napokban egy olyan kép keringett a neten, amelyen az Acer Chrome OS rendszert futtató táblagépe volt látható.
A napokban egy olyan kép keringett a neten, amelyen az Acer Chrome OS rendszert futtató táblagépe volt látható.
A gyártó végre tiszta vizet öntött a pohárba: közleményben tagadja, hogy elküldené a felhasználók vágólapjainak adatait Kínába.
Több prototípus is van, de a jelentések szerint ebből csak három kerül majd piacra.
A kiterjesztett valóság jövőjét szeretné majd megmutatni a mobiljátékokban a Google, amely ott lesz a 2018-as GDC-n is.
Az AZIO népszerű Retro Classic billentyűzetének immáron a Bluetooth-alapú, vezeték nélküli verziója is elérhető.
Az Amazon kirobbanó sikerű asszisztense olyan szellemes, hogy Sas József azonnal felhagyna a művészetével, ha hallaná.
Egy felújított funkció segít törölni az alkalmazásokból, ha a készülék tárhelye lassan betelik.
Evan Blassnak hála már jóval a február 25-i bemutató előtt megpillanthatjuk a végleges modelleket.
2017 utolsó három hónapja alatt 19 milliárd új appot telepítettünk Androidra, és csak az Apple App Store-ban 11,5 milliárd dollárt költöttünk.
Pattanásos, kövér kamaszok, akik csak lustán bámulják a képernyőn egymást kaszaboló fantázia-szülte karaktereket? Most már egy kutatás is bizonyítja, hogy az e-sportolókra mindez nem igaz.
Már hetedik alkalommal indult el a JátékosLét éves felmérése a hazai gamer társadalom ügyes-bajos dolgairól, ráadásul 100 000 forintos vásárlási utalványt is érhet, ha kitöltöd.
Az LG megerősítette, hogy valóban készül az új zászlóshajója, és pontosan akkor mutatja be, amikor szükségét érzi.
Sötét volt és köd, a turisták egy Jeep gépjárművel pedig a Waze-re hagyatkozva belehajtottak egy tóba.
A tesztek szerint a helyelőzmények funkció olyan dolgokat is összeszed rólunk, amikre nem is gondolnánk - például a kikapcsolt Bluetooth-modulunk alapján kiderül, hogy hol vagyunk.
A zokni-szandál a múlté, az inkognitó-mód viszont nem. Sajnos még mindig élnek és virulnak a programozó-sztereotípiák.
2017-ben rekordszintre emelkedtek az okostelefonok vételárai - és nem csak az iPhone X, valamint a Galaxy Note 8 miatt.
Nincs is annál bosszantóbb, ha hibára fut a böngésző, de az Opera fejlesztői legalább ezt is megfűszerezték cukiságfaktorral.
A Microsoft zűrzavart is okozhat a Polarisszal - az átlagfelhasználókat és a gamereket is érinti az új operációs rendszer kérdése.
A ClipboardNotifier egy olyan segédprogram, amely szól nekünk, ha valami baj van a vágólapra másolással.
Önvezető autó, űrjárművek és óriás alagutak után a jelek szerint a tech-milliárdos beváltja legőrültebb ötletét is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.