Október 17. nagy nap lesz a Windows 10 történetében
Ekkor érkezik meg ugyanis a Windows 10-hez az őszi alkotói frissítés.
Ekkor érkezik meg ugyanis a Windows 10-hez az őszi alkotói frissítés.
Az androidos Gboarddal immáron még egyszerűbb a matricák használata.
Egy résen keresztül jutottak hozzá a felhasználók e-mail-címeihez és telefonszámaihoz, amelyeket nyilvános oldalon árulnak.
A Skip Ahead program keretében érkezett meg az Insiderekhez az új előzetes.
Kitérünk még néhány olyan dologra, amely adott esetben több kárt csinálhat, mint hasznot.
Biztonságosabbak és sokoldalúbbak lesznek az Office-appok, a frissítéseket szeptemberben mindenki megkapja.
A képernyő kivágását nem akarja elrejteni az Apple, inkább kihangsúlyozza.
Megérkezett az OxygenOS 4.5.10, a diákok pedig olcsóbban vihetik a OnePlus 5-öt.
Ez lesz a Huawei első Oreóval szerelt készüléke, amelyen az EMUI 6.0 is debütál.
Ha sokáig szeretnénk használni egy PC-t, akkor nem árt gondot fordítanunk a szoftveres karbantartásra - azonban vannak olyan dolgok, amikkel több kárt csinálhatunk.
A Google ARCore speciális hardverek nélkül hozza el a kiterjesztett valóságot minden androidos okostelefonra.
Az Edge képernyő világító szélek funkciója immáron még menőbb a Galaxy S8 és a Galaxy S8+ készülékeken.
400 és 500 dollárba kerülnek majd a kontrollerekkel kiegészített VR-headsetek, amelyek a Microsoft szerint az ünnepekre már kaphatóak lesznek.
Idén októbertől vihető a kevert valóságra építő headset, 350 dollártól fölfelé.
187 000 olyan 32 bites alkalmazás van, amely az iOS 11 alatt többé nem indul el.
A Jolla nem adja fel: több kudarc után most fizetős ROM-okkal próbálkozik, elsőként a Sony Xperia X készülékre.
Több újdonságot is tartogat az androidos Samsung Internet Browser új verziója.
A Google hamarosan lehetővé teszi, hogy domainalapon hallgattassuk el az oldalakat.
Nem jártak új háttérképek az új Androidhoz, ezért egy reddites felhasználó a kezébe vette a kezdeményezést.
A Windows 10-ben egyszerűen megoldható az érintőkijelző ismételt kalibrálása.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.