Hamarabb búcsúzhat a fizikai SIM-kártyáktól az Apple, mint gondolád
Egy friss szivárgás szerint már nincs messze az első, kizárólag eSIM-mel használható iPhone megjelenése.
Egy friss szivárgás szerint már nincs messze az első, kizárólag eSIM-mel használható iPhone megjelenése.
Évekkel megelőzte a korát az a kis telekommunikációs cég, amelyik először jegyezte be az iPhone nevet, de végül nem tudott annyira maradandót alkotni, mint az Apple forradalmi terméke.
Nemrég jelentették be az első kínai videokártyát, és legalább egy kicsit láthatunk abból, hogy mennyire bírja a strapát a Fenghua No. 1.
A nem gyári töltőket érinti a hiba, ami az Apple WatchOS 8.3-as verziójában jelent meg.
Nemrég végre mozikba került az év egyik legjobban várt filmje, a Marvel pedig egy szokatlan promóciós akcióval kötötte össze a legújabb megjelenését.
50 éves lesz az első otthoni játékkonzol, 40. születésnapját ünnepli a C64, 30 éve jelent meg az FPS-ek atyjának tartott Wolfenstein 3D. Keseregjünk együtt egy kicsit azon, hogy milyen gyorsan rohan az idő!
Az NFT eladásából befolyt pénz jótékony célt támogat.
A nagysikerű mobilgyártó elárulta, hogy mikor fogják útjára indítani a Xiaomi flagship telefonok következő generációját.
Az extrém időjárási jelenségek visszaköszönnek a képernyőről.
Hozzászoktunk már, hogy a feltüntetett tárhelyméret nem az általunk használható területet jelenti, de jó előre tudni, mire számíthatunk az új gépek esetében.
Csobbanni azért nem lehet benne, de így is fontos mérföldkő az ESA és a Roszkozmosz felfedezése.
Rövidesen új márkanév jelenhet meg a magyar távközlési piacon, mivel tavasszal búcsúzik a Telenor.
A karácsonyfa csak rövid ideig áll a lakásban, az előállítása és az utóélete viszont jelentős környezeti terheléssel jár. Mutatjuk, milyen lehetőségeid vannak, ha fenntarthatóbb módon ünnepelnél.
A bányászok állítólag már a meg sem jelent RTX 4090 Ti-jal és az AMD 7000-es szériájával termelik a digitális javakat.
Megjelent az új Intel platform, és vele együtt megkaptuk az új memóriaszabványt, amely hamarosan AMD-oldalon is debütál. Nem mindegy azonban, hogy milyen modult választasz leendő PC-dbe.
Féláron adja a redmondi cég az Office szoftvereket azoknak, akik váltanak a tört verziókról.
Mindenkit foglalkoztat, de továbbra sem egyértelmű, hogy az új fizetőeszköz megjelenése milyen gazdasági hatásokkal járhat. A bitcoinbányászat környezetre rótt terhei azonban nagyon is számszerűsíthetők.
Furcsa termékrajttal zárja az évet az Nvidia.
A Gigabyte új RTX 3080 és 3070Ti kártyákat jegyeztetett be, ahogy felkészült az AMD-féle RX 6500 XT megjelenésére is.
Németország egyik legnagyobb IT-áruházánál az Intel eddigi legjobb hónapja lett a november, de a legtöbben még inkább a rivális processzorait választják.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.