A Samsung úgy szárnyal, mintha sose lett volna járvány
Noha az okostelefonok eladásainak csökkenését jósolták, a cég a különböző chipekből befolyó pénzekből továbbra is növeli a bevételét.
Noha az okostelefonok eladásainak csökkenését jósolták, a cég a különböző chipekből befolyó pénzekből továbbra is növeli a bevételét.
A nem mindennapi manőverre azért volt szükség, hogy ne történjen baleset az űrben.
Kezdetek óta az Intel uralja a gamer laptopok világát. Az AMD ezen a fronton is megtámadta a kék chipóriást, mi pedig megnéztük, sikerrel járt-e lehetetlennek tűnő küldetésében.
Pár gombnyomásba kerül, és nem rondítják el az alkalmilag megtekintett videók a főoldalon megjelenő tartalmi ajánlódat.
Az eddig megszokottól merőben eltérő technológia hozhatja el a leghússzerűbb nem-húst az állatvédők étkezéseibe.
Az IR1 magától megtanulja, melyik munkadarab megfelelő és melyik selejt - de azért az emberi faktor sem tűnik el teljesen a gyárakból.
Nem meglepő módon a mobiljátékos piac még mindig töretlenül hajtja az ipar növekedését, de emellett érdekes, új trendek is kibontakozni látszanak. Rengeteg pénzről beszélünk.
A Facebook kérdés nélkül tiltja a rasszok vagy vallások ellen gyűlöletet szító hirdetéseket és megbélyegzi a politikusok vitatható posztjait is.
Az AMD elérte, sőt, túl is szárnyalta a 2014-ben kitűzött "25x20"-as célját, amelynek lényege a hatékonyság növelése volt.
Az Intel egyik korábbi mérnöke árulta el, hogy miért akar annyira saját chipekre váltani az Apple.
Az Apple szerint a minőséget meg kell fizetni, és ezt átvették szépen a kigészítpők gyártói is: a Mac Pro táska persze más okból sem lesz közkedvelt bevásárlószatyor.
Megerősítették a szövetségi versenyhivatal tavalyi döntését, amely szerint a Facebook bizony nagyon is kihasználja, mekkorára nőtt és mennyire nincsenek valós versenytársai.
Az Apple bejelentette, milyen újdonságokat kapnak az iPhone-felhasználók az ősszel megjelenő iOS 14-gyel.
A koronavírusjárványra tekintettel érkezett az új funkció az anyukák Tindereként emlegetett Peanut appba.
Kívülről csupán egy dizájnos, vékonykávás, ívelt monitor a P1-es, ám valójában rengeteg hasznos és régóta várt szolgáltatást kínál a jó képminőség mellett.
Nem árt néha elbeszélgetni a gyerekkel arról, hogy mint néz a neten, vagy épp hogyan viselkedik az online közösségekben. Erre figyelmeztet most mókás reklámokkal Új-Zéland kormánya.
Úgy volt, hogy költséghatékony BOE panel kerülhet egyes Samsung Galaxy S21 mobilokba, de ezek nem mentek át a minőségi vizsgán.
A dél-koreai vállalatcsoport elnökének fiát, egyben jövendőbeli Samsung-elnököt könyvelési csalás és tőzsdei manipuláció miatt vizsgálják. Öt éve húzódik az ügy, hat hónapot már börtönben is ült érte, és lehet, hogy most sem ússza meg.
Nem csak a SpaceX-nek lesz újrafelhasználható rakétája, hamarosan kezdődik a munka az Európai Űrügynökségnél is.
Kathy Sullivan volt az első amerikai nő, aki űrsétát tett, most pedig az első nő, aki elérte a Föld Csendes-óceánjának legmélyebb pontját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.