Az Apple idén lenyomja a Windowst
A Gartner szerint 2017-ben többet veszünk majd az Apple rendszereket futtató eszközökből, mint a windowsos készülékekből.
A Gartner szerint 2017-ben többet veszünk majd az Apple rendszereket futtató eszközökből, mint a windowsos készülékekből.
Az Intel Compute Card olyan mint egy vastagabb bankkártya, de valójában egy PC-ről van szó.
Jubileumi lapszámunkban bemutatjuk a vírusok legújabb generációját és a legjobb védelmeket, plusz lebuktatjuk a kártevőket, valamint tisztára pucoljuk a gépeket.
Bemutatta az Intel 200-as szériájú lapkakészletére építő alaplapjait az MSI.
Több mint 100 millió karakter, 4 millió kilogramm papír és 160 ezer liter festék - 25 év mérlege néhány elképesztő számmal illusztrálva. Átlapoztuk a mögöttünk hagyott közel 300 lapszámot, hogy kigyűjthessük az adott korszakra jellemző mondatokat, gondolatokat. Íme az első tíz év.
Egyes Nexus 6P-k mellett bizonyos Pixel készülékek is kikapcsolnak alacsony töltöttségnél, épp, mint az iPhone-ok.
A Pocket Gamer által készített képek emlékeztetnek: talán jobb 10 dollárt fizetni egyszer, mint állandóan szenvedni az in-app vásárlásokkal.
Az MFP-k ugyanúgy biztonsági kockázatot jelenthetnek, mint a hálózat bármely szereplője. Tennünk kell védelmük érdekében, de a maga szintjén egy kis cég épp úgy könnyen előre léphet ennek érdekében, mint egy nagyvállalat.
A legújabb stabil verzió hosszú távú támogatással rendelkezik, egészen pontosan 5 évessel.
Nem gamer, nem izom PC, de nem is szégyellnivaló géproncs: az új Miix 310 nem akar többnek látszani, mint ami - egy olcsó hibrid, ami kompromisszumokkal ugyan, de sok mindenre jó.
A Button az az okosgomb, amelyet a vezeték nélküli okosotthon-rendszerek piacvezető gyártója, a FIBARO mutatott be, mint új távvezérlő eszközt, és elnyerte a CES 2017 innovációs díját Okos Otthon kategóriában.
A felmérések alapján a felhasználók naponta több mint 9 milliárd alkalommal ellenőrzik az okostelefonjaikat.
Több mint 6 millió forintba is kerülhet egy eredeti iPhone 2G.
Az Apple bevallotta, hogy nem csak azok a készülékek érintettek, amelyeket 2015. szeptembere és októbere között gyártottak.
Számos felhasználó arra panaszkodik, hogy a beígért 10 óra helyett az üzemidő kevesebb mint 3 órás.
A görgetőgomb "lehetséges" feltalálója egészen más célra szánta az egerek görgetőgombját, mint amire ma használjuk.
Decemberi lapszámunk mellé 11 teljes verziós szoftvert, valamint egy ajándék kiadványt csomagoltunk. A Mac vagy a Windows PC a racionális választás? Friss lapszámunkból ez is kiderül.
Állítólag ezek között hajlított OLED kijelzővel rendelkező modell is van.
A fekete péntek alatt az okostelefonok és a Pokémonok (valamint a Hatchimal) jelentették a slágereket.
A mesterséges intelligencia ehhez a bravúrhoz több ezer óráig nézett tévét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.