Nincs több Windows, se Xbox: a Microsoft sem értékesíti termékeit Oroszországban
Másokhoz hasonlóan a redmondiak is komoly szankcióval feleltek a háborúra.
Másokhoz hasonlóan a redmondiak is komoly szankcióval feleltek a háborúra.
Az ICANN megindokolta azt is, hogy miért nem tesz eleget a megtámadott ország kérésének.
A Roszkoszmosz vezetője, Dmitrij Rogozin egyértelművé tette álláspontját.
Egy sor korlátozással sújtják az oroszokat a cupertinóiak, az ukrán miniszterelnök-helyettes kérését viszont nem teljesítették.
A hajók mozgását követő adatbázison keresztül trollkodták meg az orosz elnököt.
A keresőóriás tovább szigorítja az Oroszország ellen meghozott intézkedéseket, miközben a Microsoft is bekeményít.
Már nyomon követhetjük a Twitteren, hogy merre utaznak a leggazdagabb és legbefolyásosabb oroszok.
A két, a piac élvonalában küzdő processzorgyártó az Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók részeként tart vissza termékeket.
A Roscosmos bejelentette, hogy az Oroszországra kivetett szankciók következtében el kell halasztaniuk a korábban betervezett rakétakilövéseket.
Az Ukrajna ellen indított invázió következményei elérték a technológiai rendezvények világát is.
Az ukrán válság folyományaként a Google és a Facebook is elvette a lehetőséget az orosz állami médiától, hogy a platformjukon keressenek pénzt.
Az ukrán miniszterelnök-helyettes arra kérte Tim Cookot, állítsák le Oroszországban készülékek árusítását és blokkolják a felhasználók hozzáférését az App Store-hoz.
Bár több forrásból is pletykálják, nincs bizonyíték arra, hogy az esetnek köze lenne az orosz-ukrán konfliktushoz.
A szolgáltatásmegtagadással járó (DDoS) támadás már számos weboldalt érintett.
Ukrajna neonnal, Oroszország palládiummal járul hozzá a félvezetők gyártásához, de a jelenlegi helyzetben valószínűleg egyikük sem tudja megfelelően ellátni partnereit.
A kibertérben is zajlik Oroszország és Ukrajna fegyveres konfliktusa.
Most, hogy megkezdődött Ukrajna lerohanása, nem árt megnézni, milyen függőségi viszonyok állnak fenn az Európai Unió és Oroszország között.
Az Egyesült Államok kormánya arra figyelmeztethet, hogy akár hétszeres drágulást hozhat egyes összetevőknél Oroszország és Ukrajna konfliktusa.
Matolcsy György osztja Kína és orosz központi bank véleményét.
A hackertámadás megzavarta a közelgő orosz-fehérorosz hadgyakorlat előkészítését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.