Érkezik a Facebook nagy újítása
Hamarosan mindenki számára elérhető az új funkció, ami megmondja, hogy mennyi időt töltöttünk el az appon belül.
Hamarosan mindenki számára elérhető az új funkció, ami megmondja, hogy mennyi időt töltöttünk el az appon belül.
Az illegális lájkokból és követőkből is elege van az Instagramnak, ezért nagy tisztogatásba kezd.
Egyes területeken egyáltalán nem működik, máshol csak lassan töltődik és egyes funkciói elérhetetlenek. Az Instagramot is magával rántotta a hiba.
Az ismerősök együtt nézhetik majd a videókat, hála a Facebook Messenger jelenleg is tesztelt új funkciójának.
A célzottabb hirdetések érdekében a Facebook azt is tudja majd, hogy hol és kikkel élsz együtt. Készülnek az új algoritmusok.
Miután Tim Cook beszólt a Facebooknak, Zuckerberg arra utasította a Facebook vezetését, hogy kizárólag androidos okostelefonokat használjanak.
Megérkezett a visszahívható üzenetek funkció, de egyelőre csak néhány országban érhető el.
Amerikában már elérhető a Lasso, ami nem túl eredeti ötlet alapján a Vine és a TikTok klónja lett.
A legújabb verzió LTE-képes, 8 GB memória és 128 GB tárhely kerül bele - a vételára pedig 679 dollár.
Záporoznak a szivárgások az új AMD videokártyáról - ezúttal az XFX megoldásáról kerültek elő képek.
Frissült a Google fájlkezelője, és ezzel egyszerre nevet is váltott. Androidon innentől kezdve a Files by Google segíti a fájlkezelést.
A Facebook megerősítette, hogy a Messenger üzenetküldőjében hamarosan visszahívhatjuk az elküldött üzeneteket.
Egy jelnyelvoktató app, egy fáradt sofőröket figyelő algoritmus is jobbá teheti környezetünket. Még lehet jelentkezni a UPC innovációs versenyére.
Egyre nehezebb megmondani, hogy mi az, ami igaz. A weben elburjánzottak a hamis híroldalak, egy népszerű hazugság könnyen el tud terjedni. Megmutatjuk, hogyan blokkold a valótlanságokat.
A reakciók alapján két táborra oszlik a PC-s játékosok közössége. Egyikük szerint zseniális dolog millió színben villogó komponensekkel felruházni a gépeiket, míg az ellentábor csak nevet a karácsonyfává változtatott hardvereken. Te mit mondasz?
Új hírek és a Final Fantasy XV-ben rögzített mérési eredmények is előkerültek a Radeon RX 590 videokártya kapcsán.
Ijesztgetés, riogatás, faviccek, kísérteties hangok. Kell ennél több Halloween alkalmából?
Látványos külsővel, Face ID-val és USB-C porttal frissített az Apple új iPad Pro táblagépe, ami az Apple szerint erősebb és sokoldalúbb, mint egy PC.
Immáron biztosra vehető, hogy a karácsonyfák alatt nem lesz Vega 20 GPU-ra építő AMD videokártya, az első termékek csak jövőre érkezhetnek.
Az óriáscég szerint azonban a technológia még nem áll készen arra, hogy élesben debütáljon. Várnunk kell a Facebook AR-szemüvegére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.