Hét dolog amit nem várunk vissza a nyomtatás hőskorából
Néha nem is tudjuk, milyen jó nekünk, ezért most elővettünk hét dolgot, ami nem igazán hiányzik az irodai nyomtatás hőskorából.
Néha nem is tudjuk, milyen jó nekünk, ezért most elővettünk hét dolgot, ami nem igazán hiányzik az irodai nyomtatás hőskorából.
Többek között az Acer és az ASUS is épít az NVIDIA új megoldására monitorokat.
Többfaktoros biometrikus technológiát mutatott be a CES-en a Synaptics: az okostelefon döntheti el, hogy arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal azonosít minket.
Az Owl-Eye szenzor nagy pontossággal érzékeli az egér mozgásait, de billentyűzetes áttörést is elért a gyártó.
Egy hagyományos printer tele van bűnös, sokszor kicserélendő-eldobandó alkatrészekkel, de fejlődik a technológia és a tartósságra épülő megoldások nem csak zöldebbek, de olcsóbbak is.
Az összes csatlakoztatott eszközön elérhető a gamer forgalomirányító rendszer.
Tobii technológiát kapott az Acer Predator Z301CT, de más érdekes kijelzőt is magával vitt a CES-re a gyártó.
Az LG a CES-en a Nano Cell technológiájával igyekszik kitűnni a tömegből.
Nem leváltja, hanem kiegészíti az első generációs FreeSync-et a technológia.
Még a 15,6 hüvelykes modell is csak egy kilogramm súlyú.
Lettek volna ötleteink, de inkább megkérdeztünk olyat, aki már ezerszám adott el NAS-t és sok visszatérő ügyfele van. Az első modell kiválasztása a legnehezebb.
Mark Zuckerberg immáron úgy véli, hogy a vallás nagyon fontos dolog.
Több mint 100 millió karakter, 4 millió kilogramm papír és 160 ezer liter festék - 25 év mérlege néhány elképesztő számmal illusztrálva. Átlapoztuk a mögöttünk hagyott közel 300 lapszámot, hogy kigyűjthessük az adott korszakra jellemző mondatokat, gondolatokat. Íme az első tíz év.
A Lenovo új, Kaby Lake-alapú gépei közül több Optane meghajtóval érkezik.
Nagyot léptek előre adatbiztonság terén a másolók az utóbbi 5-6 évben. Mikor és mitől biztonságos a fájlkezelés egy másolóban, nyomtatóban?
Van úgy, hogy a kevés is sok. Miről és milyen korlátokkal mondhatunk le, ha meg szeretnénk úszni jóval 50 ezer forint alatt a NAS-vásárlást?
Egyáltalán nem szokványos szerzet az X-Frame 2.0 számítógépház.
Miért ne legyen virtuális könyvespolcunk, saját rádióadónk, video-streamingünk vagy VoIP szolgáltatásunk?
Az MFP-k ugyanúgy biztonsági kockázatot jelenthetnek, mint a hálózat bármely szereplője. Tennünk kell védelmük érdekében, de a maga szintjén egy kis cég épp úgy könnyen előre léphet ennek érdekében, mint egy nagyvállalat.
Új piacot teremtenének a hamarosan elektromos autókban is elérhető HE3DA akkumulátorok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.