8K-s tévét néztünk, robotkutyát simogattunk
A berlini IFA kiállítás első hivatalos napján többek között a Samsung és a Sony standján jártunk. Gyönyörűbb képű tévét és cukibb robotot még nem láttunk, mint itt. Videónk is van róla.
A berlini IFA kiállítás első hivatalos napján többek között a Samsung és a Sony standján jártunk. Gyönyörűbb képű tévét és cukibb robotot még nem láttunk, mint itt. Videónk is van róla.
A Google szervereire ötvenszer több adatot továbbít a felhasználókról a Chrome Androidon, mint a Safari iOS-en.
Árulkodó volt az NVIDIA videós kedvcsinálója, illetve már képek is szivárogtak ki az új videokártyáról.
Ezúttal három színben látható az új zászlóshajó középkategóriás testvére.
Az Egyesült Államokból induló bizalmatlanság beette magát Európába, és úgy tűnik, itthon sem látják szívesen a cég termékeit.
Aki igazán mutatós kertet szeretne, semmiképpen ne hagyja ki azt, amiről most írunk.
Nagyon fontos a pontos rendszeridő - mindehhez pedig jó segítség lehet egy extra szoftver is.
Innentől a szemünk sarkából sem kell figyelnünk, nehogy véletlenül leessen a lépcsőn vagy leverjen valamit.
Ügyetlenül lefordított levelekkel és kártevőt tartalmazó CD-melléklettel támadnak a hackerek.
Persze valószínűleg ezt is szét lehet zúzni egy légkalapáccsal, vagy a tizedikről kiejtve, de attól már nem kell félni, hogy kézből a földre ejtve azonnal vége a telefonnak.
A kényelmesebb böngészést segíti a Microsoft szoftverének olvasómódja.
Még be sem mutatkozott az új Samsung zászlóshajó, de a különféle klónjaival már igyekeznek átverni a vásárlókat.
Két új, sajátmárkás Vodafone mobil járt nálunk teszten, és árcédulájukhoz képest jól is vizsgáztak, még ha csodát nem is szabad várni tőlük.
Frissítve: bemutatkozott a Huawei igen sokoldalúan használható karkötője.
Ha nincs kéznél RAR formátumot támogató szoftver, akkor szerencsére online megoldással is elvégezhető a kitömörítés.
A brit adatvédelmi hivatal a lehető legnagyobb bírságot szabta ki az adatkezelési botrány miatt, de a közösségi oldal számára mindez aprópénz.
Ne dobd ki az elromlott eszközeidet, júliusi lapszámunkban megmutatjuk, hogy miként javíthatod meg azokat. Sőt, két remek szoftverrel és 12 GameStar magazinnal is megajándékozunk.
Irakban mindkét lábát elveszítette, most viszont kapott egy okosotthont, hogy teljes életet élhessen.
A Windows 10 Feladatkezelője hamarosan a fogyasztást is mutatja, ráadásul folyamatokra bontva is látjuk majd az értékeket.
Mostanában sorra jönnek az újdonságok, szavazás, hangulat-csúszka, IGTV, most pedig jöhet a szabadszavas mező: szólj be a sztorira!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.