Erős hetet nyom Elon Musk: kiderült hogy tavaly 1700 milliárdot adományozott most meg hitlerezett egyet
Hétfőn kiderült hogy mennyire orbitálisan sok lóvét adományozott el tavaly szerdán meg kidobott egy súlyos videót a szerinte még a…
Hétfőn kiderült hogy mennyire orbitálisan sok lóvét adományozott el tavaly szerdán meg kidobott egy súlyos videót a szerinte még a…
Kiadta legújabb videokártya-illesztőprogramját az AMD, ami egyes esetekben akár 24%-kal is jobb teljesítményt tesz lehetővé játék közben.
A rendelkezésre álló információk szerint az ikonikus DMC teljesen megújult, villanyhajtású modellje már idén megjelenhet.
Pár dolgot azért egész jól eltalált a 33 éves videó.
Lehet, hogy mégis lesz 200 ezer forint alatti videokártya?
Az ikonikus amerikai terepjáró első generációját idéző gépszörny hajmeresztő gyorsulást is ígér.
Kicsinek nem igazán mondható, ráadásul elég veszélyes is a Minisforum gamereknek szóló mini-PC-je.
Az egyik legnagyobb kereskedőnél vaskos sarcot kell fizetnie annak, aki legalább elméletben hozzá szeretne jutni egy új GPU-hoz.
Még az idén elkészülhet a keretrendszer első változata.
A járványügyi korlátozások miatt csak a virtuálisan tudott összegyűlni az összes vendég az esküvő ünneplésére, így kiderült, milyen a metaverzum-lagzi.
Több forrás is arra utal, hogy a vártnál később fut majd be az Arc-széria.
Lesz hol tárolni a következő Call of Duty-t.
A Valve nem igazán tette oda magát, hogy megkönnyítse a szerelők dolgát.
Remek hírünk a krónikus időhiányban szenvedőknek.
Az Asus egy elég menő billentyűt készített, ami egyik nagyobb teljesítményű ROG Strix videokártyájuk külsejét utánozza rendkívül részletesen.
Észak-, és Nyugat-Európa vezet, Budapest a mezőny közepén.
Habár csak egy mintáról van szó, eléggé úgy tűnik, hogy egyre inkább közeledik az Intel Arc széria rajtja.
Egy mérés szerint a Dell G5 5515 12 órán át működő akkumulátora semmi a 2021-es MacBook Proéhoz képest.
Az idén 40. születésnapját ünneplő kisautó elektromos változata kifejezetten kellemes élményt nyújt.
A Valve kézikonzolnak álcázott PC-je február végén érkezik, és egy kiszivárgott videó szerint simán viszi a CD Projekt Red játékát, de azért ne igyunk előre a medve bőrére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.