Az Xbox marketingigazgatója szerint az alacsony költségvetés az oka a kiábrándító konzoleladásoknak
Az Xbox egyik vezetője úgy gondolja, hogy sokkal nehezebb dolguk van a finanszírozás tekintetében, mint a konkurenciának.
Az Xbox egyik vezetője úgy gondolja, hogy sokkal nehezebb dolguk van a finanszírozás tekintetében, mint a konkurenciának.
Kiberbiztonsági cégek és szakértők igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a napokban történt globális CrowdStrike-katasztrófa utóhatásai között a csalók megjelenése is veszély lehet.
Lassan helyreállnak a pénteki napon kékhalállal sújtott rendszerek, a mindeddig példátlan esemény hatásai azonban átformálhatják a kiberbiztonsági módszertanokat.
Az adathalászok az elviselhetetlen kánikulában is aktívan tevékenykednek, így érdemes néhány dologra odafigyelni.
Rengeteg alkalmazást találsz a Google Playen arra, ha a mobil vagy a tablet háttérképét szeretnéd cserélgetni. Mi most a legjobbakat mutatjuk meg.
Korábban úgy tűnt, hogy a lapkák instabilitási gondjai csak az asztali számítógépeket érintik.
Azt is sikerült kideríteni, hogy pontosan mi okozza a változást.
A Microsoft saját alkalmazásai már eddig is elég jól tudtak együttműködni, a Loop segítségével a vállalaton belüli kollaboráció új szintre léphet.
A dél-koreai fejlesztés olcsóbb, hatékonyabb és biztonságosabb energiatárolást biztosít.
Állításuk szerint a YouTube videókkal betanított modelljük csak kutatási célokat szolgál.
Az iPhone 4 óta meg sem fordult a fejemben váltani, de mostanra annyival megelőzte a Samsung az Apple-t, hogy már nagyon könnyű lenne elcsábulni...
A teaserek az indiai kirendeltség közösségi oldalán jelentek meg.
1782-es adatoktól a Google Maps légi felvételeiig terjedő átfogó vizsgálatot folytatott le HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet.
A 99942 Apophis nevű testről sokáig úgy gondolták, hogy be is csapódhat.
Ideje elgondolkozni, hogy vajon mindig a legoptimálisabb közlekedési eszközt választod-e, és hogy városba menet nem lenne-e néha jobb kiszállni az…
Gyorsabban töltődnek le és települnek fel a Windows 11 frissítései.
A One UI 7 várhatóan az S24-es széria készülékeire és az új hajtogatós Galaxy modellekre érkezik majd először.
A Tinder már az AI-t is beveti, hogy a regisztrált felhasználói könnyebben találjanak maguknak párt.
Az Nvidia által megerősített listát erősíti többek között a Marvel Rivals is.
Az MSI kézikonzolja az árral szemben úszik és Intel alapokra építkezik, de kérdés, hogy kifizetődik-e a merész húzás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.