Csökkent a mobil-előfizetések száma
Még így is 120 darab SIM-kártya jutott 100 főre az év első hónapjában.
Még így is 120 darab SIM-kártya jutott 100 főre az év első hónapjában.
Az Intel és az Apple mellett a Promise az egyik első Thunderbolt partner
Úgy tűnik, hogy a svéd-japán gyártó mégis hajlandó a Microsoft partnerévé válni.
Az Acer után a másik tajvani gyártó is bejelentette az új központi egységre épülő első apró noteszgépét.
Az első generációs iPad tulajdonosok egy része szabadulni próbál a tegnapi napig divatos kütyüjétől.
A Fiend Shark XT több mint 1,8 kilogrammot nyom, cserébe felsőkategóriás teljesítményt ígér.
A Sony bemutatta az első 3D lejátszására készült, Vaio F szériájú hordozható gépeit.
A TBS, azaz TrueBoxShot borítószerkesztő egy ötletes program, bár elsőre úgy tűnik, mintha a segítségével csak dobozok küllemét lehetne megtervezni.
Az AMD dual-GPU-s szörnyetegéről megérkeztek az első hivatalos képek.
Újabb felsőkategóriás, ezúttal ultracsendes videokártyával jelentkezett a Sparkle.
Immár mindenki számára elérhető a Windows 7 első szervizcsomagja.
Három felsőkategóriás és két középkategóriás modell érkezett hordozható rendszerekhez.
Elsősorban a grafikus teljesítményben lesznek drámai változások.
Nem szükséges szemüveg a térbeli hatású videók megtekintéséhez.
Elsősorban üzletembereknek ajánlott az Android 2.2-es készülék.
A Sprintnél hamarosan elérhető lesz a Kyocera Echo.
A Nokia C7-re már megérkezett a szoftver, de a C6-01/N8 tulajok sem maradnak ki a szórásból.
Megújítja színes multifunkciós lézernyomtató családját a Brother
A másolás/beillesztés funkción kívül nem sok látványos újdonságot hoz a szoftver.
Elsőként a T-Mobile vette fel a kínálatába a készüléket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.