Nagyobb kijelzőt és vékonyabb kávát kap a Surface Go 2
Egyre közeledik a Microsoft új modellje, ami úgy hoz majd 10,5 hüvelykes képernyőt, hogy az eszköz mérte nem nő meg.
Egyre közeledik a Microsoft új modellje, ami úgy hoz majd 10,5 hüvelykes képernyőt, hogy az eszköz mérte nem nő meg.
Pontosabban te készíthetsz magadról rajzfilmszerű avatárt, akit aztán mosolygós, szomorú és minden egyéb reakcióra használhatsz a hozzászólásokban.
A több mint 25 évre visszatekintő, piacvezető informatikai magazin új főszerkesztője mellé a GameStar korábbi főszerkesztője, Vörös Lóránd is csatlakozott. Molnár József a továbbiakban tanácsadóként segíti a szerkesztőség munkáját.
A Ryzen 3 3100 4-magos és 8-szálas konfigurációt ígér, mindez pedig már 99 dollárért elvihető lesz.
A 7,6 hüvelykes méretű belső kijelző 120 Hz-es képfrissítést kaphat a következő összehajtható Samsung okostelefonban.
Az Android 11 előzeteseit is érinti a hiba: ha egy app lefagy, akkor ennek hatására az egész készülék ledermedhet.
Már elérhető az Apple különleges billentyűzete, amely a legújabb iPad Pro táblagépekhez készült.
Bizonyos fotók a Huawei szerint a P40 Pro segítségével készültek, de megint kiderült, hogy egy DSLR fényképezővel készítették a képeket.
Egyelőre Amerikában készül ilyesmire a közösségi oldal, ahol egyre gyakoribb a kijárási korlátozások elleni tüntetések szervezése.
Emellett készül még az ARM-alapú, 12 hüvelykes MacBook, valamint számos más érdekességet is hozna a piacra az Apple.
Japánban áprilisról május végére tolódott az új csúcsmobil megjelenése, vagyis jó eséllyel más régiókban is később jön.
Egy egészen furcsa és picit talán bizarr szabadalmat jegyeztetett be a vállalat.
Az Apple sosem veri nagydobra, pontosan mit és mennyit épít bele aktuális telefonjaiba, de a jelek szerint a legfrissebb készülék nincs épp túltöltve izommal.
Pillanatok alatt óriásira duzzadt film-, zene- és képgyűjteményed? A Plex egy multiplatform szolgáltatás, amely segít elegánsan rendet vágni a fájltengerben. Megmutatjuk, hogyan üzemeld be.
Tegnap hivatalosan is bemutatkozott az Apple jóárasított iPhone-ja. De vajon szabad-e ezt a szót használni egy 180 ezres készülékre? Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!
Hónapok óta tesztelik a YouTube Video Buildert, de a koronavírus miatt gyorsított fejlesztés mellett dobták most be a mély vízbe.
Erős és szép csúcskészülékek lettek, de sajnos a OnePlus-féle hiperalacsony ártól ez esetben el kell búcsúznunk.
Már április 23-án befut a Hisense új okostelefonja, érdekes megoldás lesz a 120 Hz-es kijelzők korszakában az elektronikus tintára építő mobil.
A legutóbbi jelentések szerint egy keveset mégis késhet az új Apple iPhone 12 Pro csúcsmobil.
Egyre több gyártótól hallani olyan híreket, hogy a világjárvány miatt késik, vagy késhet valamilyen termékük bemutatása. A Samsung egyelőre tartja az ütemezést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.