Shuttle nettop Intel Atom 330-cal
A Shuttle új nettopjába Atom 330-as CPU került, és Linux-szal kapható.
A Shuttle új nettopjába Atom 330-as CPU került, és Linux-szal kapható.
A BenQ dizájnerei igazán jó munkát végeztek.
A redmondi gyártó rászállt az Apple-re új, Laptop Hunters reklámkampányával, melynek immár a harmadik részét indították el. Ezúttal a Sony javára dől el a "verseny"...
Luxus Vaio laptopok bukkantak fel a Sony kínálatában extra borítással.
A Toshiba extra garanciaként még a tolvajok ellen is "védi" készülékeit.
Megérkezett a Laptop Hunters reklámsorozat második epizódja: ezúttal az erő győzedelmeskedik az Apple fölött - a befutó ismét egy HP laptop.
A Dell termékportfóliójába egy új netbook került be, az új Inspiron Mini.
A Dell hivatalosan is bemutatta új luxus-laptopját, amely először a januári CES-en volt látható.
Megúszhatjuk kétezer forintból, de elkölthetünk rájuk ötvenezret is. A választást azonban kár lenne csak az árcímkére alapozni, fontos az is, hogy kinek és milyen céllal van szüksége a beviteli eszközökre.
Tavaly novemberben, mini-Q néven debütált Tajvanban, most Európába is elért.
A két vállalat összefogásából egy igazán dögös és nagy tudású laptop született.
Notebook vásárlás előtt érdemes néhány alapvető kérdést tisztázni magunkban, és akkor komoly gond nem lehet.
Az nVidia négy új grafikus magot jelentett be amik hamarosan a laptopokban számolhatják a képkockákat.
A Windows 7 egyik izgalmas újdonsága, hogy képes „valódi” merevlemezként kezelni a VHD (Virtual Hard Drive) állományokat.
Három új Wind Top modell is érkezik, részletes információkra azonban csak a CeBIT kiállításon derülhet fény.
Érdekes és gyilkos próbának vetették alá a Lenovo több noteszgépét...
Néhány elvetemült, a számítástechnika hardveres része iránt rajongó megbecstelenített egy MacBook Pro-t.
Elérhető és rendelhető a Lenovo legújabb laptopja, az IdeaPad.
Dizájnos, zsebméretű mobil nyomtatót mutatott be a Dell.
Egyedi, limitált szériás laptopokkal rukkol elő hamarosan a Dell.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.