Drupal 7 a gyakorlatban
November közepén mutattuk be a Drupal CMS-t. Most egy kicsit jobban megismerkedünk a megjelenés előtt álló, legújabb, hetes számú verzióval. Saját számítógépünkre telepítjük a rendszert, s aztán használatba is vesszük.
November közepén mutattuk be a Drupal CMS-t. Most egy kicsit jobban megismerkedünk a megjelenés előtt álló, legújabb, hetes számú verzióval. Saját számítógépünkre telepítjük a rendszert, s aztán használatba is vesszük.
Egy cikkben foglaljuk össze, mit gondolunk a tajvaniak két új WP7-es készülékéről, mindeközben értetlenségünket fejezzük ki a HTC termékpolitikájával kapcsolatban. Azaz: hogyan lehet kitörni az uniformizáltságból, ha már egyszer benne vagyunk?
Szerdán sikeresen lezajlott az IDG Magyarország által szervezett konferencia, amelyről a DigiBiz részletesen tudósított is.
A Kite UI még csak koncepció, ám megfelelő tudással bárki csatlakozhat a fejlesztéséhez.
Egyelőre csak fejlesztőknek ajánlott a frissítés a Natty Narwhal első alfájára.
A Bigfoot profi játékosok számára fejlesztett hálózati vezérlőjével erősít a Radeon HD 5770.
A Microsoft tárgyalt a fejlesztőkkel, akik végül felhagytak a szoftver terjesztésével.
Egyre több mobil eszköz támaszkodik Linuxra.
Jelentősen felszökhet hamarosan a Windows Phone 7 alkalmazások száma.
December közepétől kezdve már weboldala sem lesz az alapítványnak.
Konferencia mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek a mobilos operációs rendszerek, valamint a velük kapcsolatos fejlesztések, kihívások.
A legendás játékfejlesztő szerint a Nintendo játékkonzoljánál még egy tablet is gyorsabb.
A második legnagyobb x86-os processzorgyártó termékeivel is kompatibilis lesz az operációs rendszer.
Mi a közös vonása a Fehér Ház, a Firefox, az MTV és az Ubuntu honlapjának? Az, hogy megjelenésük eszközéül mindannyian ugyanazt az ingyenes, nyílt forráskódú tartalomkezelő és -fejlesztő rendszert választották. Ez pedig a Drupal.
Az alapítványnál rövidesen csak kutatási és fejlesztési, továbbá jogi tevékenységek fognak zajlani.
Gyakran várjuk, hogy egy program befejezze a működését. Pedig kár mindig várni, ugyanis megoldható, hogy értesítést kapjunk arról, amikor történt „valami”.
24 szervezet csatlakozott az operációs rendszer fejlesztéséhez.
Bár az abszolút rekordernek még mindig a francia TGV-k számítanak, az első kínai fejlesztésű gyorsvasútnak sem kell szégyenkeznie.
Az alábbi összeállításban bemutatunk néhány, kifejezetten egyszemélyes háztartásokba szánt termékkoncepciót.
Az új AWS felhasználók egy évig ingyenesen használhatják az Amazon infrastruktúra-szolgáltatását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.