A klímaváltozás már a pálinkát sem kíméli
A prosecco és a szigetországi sörök mellett a magyarok emblematikus szeszesitalát is veszélyeztetheti a várható éghajlatváltozás.
A prosecco és a szigetországi sörök mellett a magyarok emblematikus szeszesitalát is veszélyeztetheti a várható éghajlatváltozás.
Az, hogy az Apple Vision Pro riválisának tervezett eszközből nem lesz semmi, nem jelenti azt, hogy a Meta feladta a többi fejlesztését is.
Nem védekeztek megfelelően, ennek pedig a vásárlók itták meg a levét.
Mindemellett számos további részletre is fény derült a Sony combosabb gépével kapcsolatban.
Minden jel arra utal, hogy a dél-koreai techóriás a lehető legkényelmesebb kialakításra törekszik az új csúcskészülékek esetében.
Kim Dzsongunnak további tervei is vannak az öngyilkos drónokkal.
A város alatti egyirányú alagutakban még mindig nem működik a beígért önvezető rendszer.
Bár a redmondi vállalat közvetlenül nem volt felelős a CrowdStrike-katasztrófát előidéző hibáért, most bejelentette, hogy jelentős változtatásokat fog végrehajtani.
Kisebb és könnyebb, hovatovább olcsóbb lett a WF-C510.
Nagyon úgy tűnik, hogy egy kínai vállalat lesz az első, aki piacra dob egy gomb nélküli készüléket.
Újabb ok, amiért izgatottan várhatjuk a GSC Game World túlélőhorrorjának novemberi megjelenését.
A Google Pixel 9-es család augusztusi debütje ugyan nem hozta el az operációs rendszer legújabb változatát, de elvileg már csak októberig kell várnunk rá.
Az ítélet szerint a vállalat súlyosan megsértette az EU általános adatvédelmi rendeletét.
A digitális detoxra is alkalmas telefon mellett rengeteg trendi kiegészítő vár, és bekapcsolás után sem ér véget a meglepetések sora.
Sokan még mindig félnek a használt készülékek vásárlásától, de ez a tábor egyre csökken, főleg akkor, ha prémium eszközt kapnak jutányos áron.
Egy sűrűn szivárogtató szakújságíró osztotta meg értesüléseit a nyilvánossággal.
Az operációs rendszer egyre népszerűbb alternatívája a Windowsnak és a macOS-nek.
Az Apple lerántotta a leplet az esemény időpontjáról, amelyen bemutatkozik az iPhone-ok következő generációja több más termék társaságában.
Megvan az oka annak, hogy miért fizetettek ennyit érte.
A legnagyobb Black Myth: Wukong rajongók már dedikált perifériával is nyúzhatják a játékot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.