Carmack szerint erősebb az iPad a Wii-nél
A legendás játékfejlesztő szerint a Nintendo játékkonzoljánál még egy tablet is gyorsabb.
A legendás játékfejlesztő szerint a Nintendo játékkonzoljánál még egy tablet is gyorsabb.
Hamarosan két Windows Phone 7-es eszközzel rukkolhat elő a svéd-japán gyártó.
Két negyedéven belül az Android lehet az első számú mobilos operációs rendszer.
Közvetlenül a Microsoft felelős az új platform frissítéseinek kiadásáért.
Meglehetősen gyorsan bővül az operációs rendszerre letölthető alkalmazások száma.
Úgy tűnik, hogy a régebbi csúcsmobil tulajdonosai hamarosan mégis megkaphatják az új operációs rendszert.
A cég vezetése 25 ezer alkalmazottat próbál rábírni a jól bevált Blackberry-k leváltására.
A gyártó kéthavonta 10 fizetős programot ad ingyen a készülékeiket választóknak.
Az óraátállítás megzavarta a készülékeket, egy órával később keltették a tulajokat.
A program csak pár hete érhető el az online boltból, de jogi ellentétek miatt az Apple vélhetően rövid időn belül el fogja távolítani.
A következő generációs modellig kell várniuk a világos Apple-mobilra vágyóknak.
Az érintőképernyő szép és jó dolog, egészen addig, míg fázni nem kezd a kezed.
A koreai gyártóval karöltve indult útjára a Windows Phone 7, mi pedig ott voltunk a rajtnál.
Mától kezdve megvásárolható a Samsung Omnia 7 a szolgáltatótól.
Ezentúl iPhone-okról, illetve Android operációs rendszerű okos mobilokról is elérhető a nyomtatási és szkennelési funkció
Apa és fia a légkör határáig küldött fel egy készüléket, ami videóra rögzített minden eseményt.
A QWERTY-s modell mellett a HTC 7 Surround is bemutatkozik egy rövid videóban.
Az ingyenes app banki tranzakciókat egyelőre nem végez, de árfolyamszámításokra és ATM keresésre használható.
A szolgáltató bejelentette, hogy forgalmazni fogja a legújabb Apple mobilt
A Microsoft nagy lépést tett afelé, hogy újra számolni lehessen vele a mobilok közt - az LG pedig hozza a kötelezőt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.