A PC World olvasói ajándékba kapnak egy hatékony vírusirtót
Összetett és hatékony védelmet kínál Windowsodhoz az IObit Malware Fighter 8 Pro, amely az egyik legismertebb vírusirtó cég egyedi motorjára épül, és sok extrát kínál a teljes verzióban.
Összetett és hatékony védelmet kínál Windowsodhoz az IObit Malware Fighter 8 Pro, amely az egyik legismertebb vírusirtó cég egyedi motorjára épül, és sok extrát kínál a teljes verzióban.
A Microsoft egyszerűbbé és hatékonyabbá szeretné tenni a Windows 10 biztonsági szolgáltatását, ezért több mindent gyúr bele. A védelmet mesterséges intelligencia segíti, amely az esetek nagy részében automatikusan megoldja a problémákat.
A nullkibocsátásra törekszik az Airbus ZEROe koncepció, amely így csökkentené a környezet jelenlegi terhelését, ezzel pedig a levegő minősége is javulna.
A cég YouTube platformja ellen Nagy-Britanniában indítottak pert fiatalkorúak adatvédelmi jogainak megsértéséért. Ha a portál veszít, 2,2 milliárd eurót kell fizetnie.
Ha a közösségi óriás nem kap engedélyt az Európa és Amerika közötti adatcserére, az egész közösségi oldal leállhatna.
Az Európai Unió Bíróságának júliusi döntése nyomán Írország meg akarja tiltani a közösségi hálózatnak, hogy az Egyesült Államokba továbbítsa az EU-s polgárok adatait. Ez pedig a jelenlegi formájában teljesen ellehetetlenítené a globális működésre beállt Facebookot.
Sajnos nem, a hekkereknek mindegyik formájára van trükkös válaszuk. De még így is ez a legbiztonságosabb adatvédelmi módszer, amely magasan veri a klasszikus jelszóvédelmet.
A Microsoft törli a "DisableAntiSpyware" registry-beállítást, így fokozza a végpontvédelem illetéktelen módosítás elleni védelmét.
Egy tanulmány most utánajárt, hogy mennyi energiát emészt fel a népszerű kriptovaluta előállítása, és bizony jó pár bányásznak ráfizetés a bitcoin. Ráadásul a környezetünknek is.
Oké, a koronavírus alatt sok tekintetben csökkent a környezetszennyezés, de az otthoni internetezés sem olyan ártatlan, mint hinnéd. Belemászunk a web és a környezetbarátság ellentétének káoszába.
Új eszköz segít azonosítani az egyre növekvő számúolyan webes tartalmat, amely kiskorúak kihasználásáról és bántalmazásáról szól.
A kórokozók ellen védő bevonatot különleges logó is megkülönbözteti, és már augusztusban megérkezhet az első változata.
A Twitter eddig tagadta, de a jelek szerint több felhasználó személyes üzeneteihez is hozzáfértek a hackerek.
A Cozy Bear néven ismert hacker-csapatot már jó ideje ismerik a biztonsági szakemberek, most a jelek szerint új jövedelemforrást találtak.
Pontosabban megtehetik, de nem mi viseljük majd az anyagi következményeit annak, ha egy csaló így próbál megkopasztani - segít a törvény.
Ez ENSZ E-waste Monitor 2020 jelentése szerint, ha így folytatjuk, akkor csupán 16 év kell, hogy megduplázódjon a világ éves elektronikaihulladék-termelése.
Az eddig megszokottól merőben eltérő technológia hozhatja el a leghússzerűbb nem-húst az állatvédők étkezéseibe.
Évről évre egyre több elektronikai hulladékot termelünk, és bár Magyarország meglepően jól áll, az üzleteknek van még mit tanulniuk.
Már firmware-szinten is képes a kártevők keresésére a Windows 10-es számítógépeken a Microsoft Defender.
Egy keveset te magad is tehetsz azért, hogy a Facebook webes felügyelete kevésbé tudjon mindenről, amit csinálsz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.