Nemsokára minden temus rendelés után 1200 forint vámot kell fizetniük a magyaroknak
Júliustól 3 eurós vámot kell fizetni az unión kívülről érkező kisebb csomagokra.
Júliustól 3 eurós vámot kell fizetni az unión kívülről érkező kisebb csomagokra.
Véletlenül jutott be az Antarktisz egyik legkifürkészhetetlenebb régiójába, és onnan hozott először mért információkat a bolygó egyik legsebezhetőbb jégtakarójáról.
Van egy pont, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos lelkesedés átbillen a gyakorlati kérdésekbe. Nem az számít többé, hogy egy modell szépen fogalmaz-e, hanem az, hogy a végén ott van-e a használható táblázat, a vállalható prezentáció, a működő kódjavítás vagy a következetes elemzés. A GPT-5.2 pontosan erre a határvonalra érkezett meg.
Megpróbálják visszaszerezni a Twitter és a Tweet védjegyeket Elon Musk vállalatától.
A vállalat szerint kevesebbet hallucinál, pontosabban számol, és biztonságosabban reagál mentális betegséggel élő felhasználóknak.
Kötelezővé válhat az elmúlt öt év közösségi médiás előéletének vizsgálata, a változtatás 42 vízummentes országból érkező turistákat is érinthet.
Egy Waymo önvezető autó lett egy kisbaba első "szülőszobája".
Az Ultra 5 338H integrált grafikája ugrásszerű előrelépést ígér a laptopok és handheldek világában.
A Zorával minden jóságot megkapsz: vagány külső, mechanikus kapcsolók és RGB-világítás - a legjobb társ munkában, tanulásban, de leginkább játékban. PCW Max előfizetői akciónkban most akár ajándékba a tiéd lehet!
A platform, ahol dalok születnek és karrierek robbannak be, most beszélgetős műsort indít, hogy közelebb hozza egymáshoz az előadókat és a rajongókat.
Az Ayaneo Pocket Play egy androidos telefon lesz, ami egy kicsit emlékeztet minden idők egyik legmenőbb telefonjára.
Az ingyenes appok listáját természetesen a ChatGPT vezeti, mert az Apple még mindig bukdácsol a saját mesterséges intelligenciájával.
Pár hét múlva Magyarországon is szigorít a YouTube és csak a háztartásodban élők használhatják a családi csomagot. Vagyis most már ellenőrzik.
Mutatunk néhány segédprogramot, amikkel elrejtőzhetsz szolgáltatód és a nyomkövető robotok elől, biztonságossá teheted az ingyenes Wi-Fi-t és még fizetned sem kell értük.
Marco Rubio visszavonta elődje rendelkezését, mostantól újra a Times New Roman az amerikai diplomácia hivatalos betűtípusa.
Az új Yoga nagy és erős, nem is csoda, hogy semmilyen feladattól nem ijed meg, legyen az videószerkesztés, AI vagy a GTA VI. Így néz ki a hosszú távú beruházás a PC-k világában.
Lehet, hogy nincs értelmes magyarázat a 6-7-re, de a gyerekek kiabálni fogják. Bár ha már mi is beszélünk róla, akkor szinte biztos, hogy elavult és nem is menő.
Ha a NASA bármennyire is fontosnak érzi még a Mars felfedezését, akkor hamarosan kénytelen lesz új egységeket felküldeni.
Egy magyar kutató bukkant a különleges lepkefajra Angolában.
Soundbart és set-top-boxot keresztezett egymással a One, de ha nem akarsz csalódni, csak azt várd el a kis doboztól, ami reálisan kivitelezhető.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.