Előbb érkezhet a következő iPhone
Egy elemző szerint idén nem kell a tavalyihoz hasonló csúszással számolni, azaz a korábbi menetrend szerint futnak majd be az almás mobilok.
Egy elemző szerint idén nem kell a tavalyihoz hasonló csúszással számolni, azaz a korábbi menetrend szerint futnak majd be az almás mobilok.
A termék specifikációs leírását látva azonban nem ez lesz a legkeresettebb videokártya a boltokban.
A hiba teljes elhárításáig egy átmeneti megoldást tudunk mutatni.
Mától nem lehet erotikus videókat feltölteni az Indavideóra, rövid türelmi időszak után pedig az összes korábbi felnőtt tartalmat törlik.
A legfrissebb pletyka szerint egy olyan vezérlővel kedveznének a bányászoknak, amely eddig sosem tapasztalt hatékonyságra lehet képes.
A kiterjesztett valóság mellé megálmodott kütyü az ember idegrendszerének segítségével képes bevinni a kívánt parancsokat.
Lehet, hogy az ujjlenyomat-olvasó legújabb verziójával találkozunk a jövőbeli iPhone-okon.
A vállalat már elkezdte a gamereknek szánt GPU marketingkampányát.
Hasznos újításnak tűnhet minden tartalomgyártó számára a YouTube megoldása.
Ezzel együtt viszont új funkciók és beállítások is érkeznek az Nvidia felhőszolgáltatásába.
A cég külső nyomás hatására döntött így, de a lényeg, hogy több marad a fejlesztők zsebében.
Buster Hernandez azután kapott ilyen komoly büntetést, hogy éveken keresztül használta a közösség oldalt fiatal lányok zaklatására.
Nem eszik olyan forrón a VRAM-ot, ha kéznél van egy hozzáértő youtuber.
Megfizethető, mégis kompromisszummentes - mi ez, ha nem ellentmondás? A Samsung új A-szériás okostelefonjai fontos extrákat vezetnek be, de egyvalami látványosan háttérbe szorult.
A rendszer kamerafelvételek és mélytanulás alkalmazásával méri fel az ideális mozdulatokat.
Az Nvidia beismerte a hibáját, és gyorsan léptek az ügyben.
Gyakorlatilag egy komplett házi stúdió összerámolható egy weboldalra kattintva. Erősen időrabló kísérlet, mi szóltunk!
A biztonság kedvéért a kártya bányászteljesítményét is beleírták a hirdetés szövegébe.
A Zoom Escaper oldal megváltás lehet azok számára, akik nem tudják, hogyan szabaduljanak egy szörnyű Zoom-hívásból.
Ráadásul ez a videokártya sem biztos, hogy megfelel majd a kriptovalutát hajkurászóknak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.