1 TB-os hibrid HDD a Toshibától
Az új meghajtó első teszteredményei kiábrándítóak.
Az új meghajtó első teszteredményei kiábrándítóak.
Már csak az eredményhirdetés van hátra, ami szeptemberi lapszámunkban lesz leközölve, de hogy addig se maradjatok ajándékok nélkül, kisorsoltunk egy kis „vigaszdíjat” minden résztvevő közt.
A jövőben a keresősáv alatt nem csak a matematikai műveletek végeredményei jelennek meg.
A második negyedév eredményeire kihatott a részvények kibocsátása.
A G Data dupla motorral ígér jobb eredményt.
A The Pirate Bay-t 2010 júliusában tiltották ki Hollandiából, Nagy-Britanniában idén februárban helyezték blokád alá a torrentoldalt, de sok eredményt nem értek el. A zeneipar szerint mégis van ok az örömre.
Egy projekt keretében jutottak váratlan, egyben kiemelkedően jó eredményre.
Elsősorban a notebook-piacon érhet el nagy eredményeket a Toshiba.
A gyártó firmware-frissítése akár 210 százalékos teljesítményjavulást is eredményezhet.
Vidéki és fővárosi egyetemek hallgatói tehették próbára magukat a Nokia és a Microsoft közös rendezvénysorozatán
A 3D-s animációs szoftverben megjelent Genesis segítségével a laikusok is hamar látványos eredményt érhetnek el. Persze egy komolyabb mozgóképért továbbra is meg kell dolgozni.
Egy felmérés szerint legalábbis a perui diákok teszteredményei nem sokat javultak.
Apránként, de a technológia fejlődésével egyre közelebb kerülünk a kvantumszámítógépek világához. Az IBM eredményei legalábbis erre engednek következtetni.
A Thermaltake extrém számítógépházának sikere után ismét együtt dolgozott a BMW-hez tartozó Designworks USA dizájnereivel. Az eredmény meggyőző.
A Kindle Fire-t viszik mint a cukrot. Az iPad eladásai mellett csak az Amazon táblája tud komoly eredményt felmutatni, a többiek alaposan lemaradtak.
Mikael Hed nem tekinti rossznak a kalózkodást, és a zeneipar hibáit elkerülve erősítené az eredményeket.
Meg lehet örökíteni a fényt is akár? Harold E. Edgerton, az MIT elektromérnöke villanólámpákat kezdett el használni azóta nevezetessé vált fotográfiák elkészítéséhez. Mára ez a rendszer elképesztő eredményeket ért el.
A teszteredmények szerint a GeForce GTX 550 Ti és a Radeon HD 6790 sem ellenfél az új kártyának.
2012. első felében érkeznek az új, határozottan gyorsabb APU-k.
Az Apple egy per eredményeként megkezdte az elöregedő hálózati adapterek cseréjét. Itthon vajon élhetnek majd vele a felhasználók?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.