Az isoHunt szerint a lemezkiadók fenyegetik a szabad internetet
A torrentoldal igazgatója úgy gondolja, a SOPA, az ACTA és a jogvédők a bűnözők helyett a technológiát akarják ellehetetleníteni.
A torrentoldal igazgatója úgy gondolja, a SOPA, az ACTA és a jogvédők a bűnözők helyett a technológiát akarják ellehetetleníteni.
Kim Dotcom, a fájlmegosztó vezére tévéinterjút adott, amelyben egy elöregedett monopolisztikus üzleti modellről és a Megaupload-ügy hátteréről beszélt.
Jogi akadályok hátráltatják a vezető nélküli járművek terjedését.
A fájlmegosztó alapítója bízik benne, hogy győztesként kerülnek ki a helyzetből, amely szerinte túl messzire ment.
Precedens értékű ítélet született az Európai Bíróságnál, akik szerint a közösségi oldalaknak nem kötelező szűrni saját tartalmukat, felhasználóik tevékenységét, még akkor sem, ha azok szerzői jogokat sértenek. Szépen lassan az ACTA is elvérzik.
Bár az ACTA törvénytervezet szépen lassan elbukni látszik, ez nem jelenti azt, hogy nem folyik gőzerővel a harc a szerzői jogok megsértése ellen. Az eddig kicsit passzívabb könyvkiadók is támadásba lendültek.
Mikael Hed nem tekinti rossznak a kalózkodást, és a zeneipar hibáit elkerülve erősítené az eredményeket.
Úgy tűnik, hogy a héten azok is elveszítik minden dokumentumukat, akik legális adatokat tároltak a fájlmegosztón.
Komoly felháborodást keltett a mikroblog-szolgáltatás azon bejelentése, mely szerint a jövőben országonként letilthatják a felhasználók csiripeléseit. Valóban gonosszá vált a Twitter?
Vélhetően az ACTA elleni tiltakozás miatt hackertámadás érte vasárnap a szlovák kormány weboldalát.
A Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (Anti-Counterfeiting Trade Agreement, ACTA) célja a világviszonylatban egyre nagyobb méreteket öltő hamisítás és kalózkodás elleni fellépés területén a nemzetközi együttműködés.
Ma, amikor egy átlagos háztartásban sem ritka már az egynél több asztali és hordozható számítógép - a többi eszközről nem is beszélve -, jogos igényként lép fel a hálózati megosztások egyszerű kialakítása iránti igény.
A MegaUploadnál történt letartóztatás és az oldal bezárása után a FileSonic online fájltároló szolgáltatás üzemeltetője letiltotta a felhasználók közötti fájlmegosztást.
A Wikipedia, a Mozilla, az Anonymous és a Kalózpárt után a Google lépett, ők a felhasználókat mozgósították.
Az Anonymous a Sony weboldalát jogvédelem alatt álló filmekkel és zenékkel akarja megtölteni.
A sokat kritizált amerikai szerzői jogi törvények ellen tiltakoznak a 24 órás kimaradással.
A kopimisták szentsége a másolás, írtunk nekik egy Miatyánkat is.
Egy kínai cég jogosan perli az almásokat a márkajelzés illegális használata miatt.
A világháló létének köszönhetően nemcsak az országhatáron belül kereshetünk ajándékokat, hanem külföldi webáruházakban is. Kérdés azonban, hogy ezen esetben milyen jogaik vannak a cyberfogyasztóknak.
Jogosulatlan kódfuttatást tesz lehetővé egy komoly rendellenesség.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.