Mercedes EQS teszt: négykerekű business jet
Kipróbáltuk a Mercedes elképesztő űrhajóját, amelynek technológiai felszereltségénél csak az ára szédítőbb.
Kipróbáltuk a Mercedes elképesztő űrhajóját, amelynek technológiai felszereltségénél csak az ára szédítőbb.
Furcsa adatokat produkál a Földtől legmesszebre jutott ember alkotta tárgy.
Ezzel tehetnénk a legtöbbet a klímakatasztrófa elkerülésére.
A Pebble alapítója aláírásgyűjtéssel követeli, hogy az androidos térfélre is visszatérjenek a kompakt modellek.
A Twitter felvásárlására készülő üzletember állítólag a SpaceX egyik korábbi légiutas-kísérőjét zaklatta.
És úgy tűnik, a Muskkal folytatott januári egyezkedése sem vezetett eredményre. Ahogy azt annak idején meg is írtuk, Jack Sweeney…
Úgy tűnik, hogy egy bizonytalan időszak nem fogja megmenteni a környezetet a kriptobányászoktól.
New York főügyésze több platformot is vizsgálat alá von a 10 életet követelő gyűlöletbűncselekmény kapcsán.
Az AMD új kampánya az ár-érték arányt helyezi középpontba, a Radeon GPU-k fölényes előnyét mutatva a GeForce-szériával szemben.
Kifejezetten hölgyek számára készült a legújabb Huawei okosóra, ami szép és elegáns, de ez nem ment a tudás rovására - viszont a szépségnek ára van.
Tovább nyomul a hajtogatós piacon a Huawei, hamarosan az európai vásárlók is rávethetik magukat a Mate X 2 utódjára.
Több dolgozójától is kénytelen megválni a streaming szolgáltató a rosszul alakult pénzügyi eredmények miatt.
Több forrás is megerősítette az Nvidia új megfizethető kártyájának érkezését.
Hamarosan három további színnel gyarapodik a PlayStation Galaxy Collection.
A Godeal24 kínálatában számos kedvező árú Windows és Office csomag közül lehet válogatni.
Ajtóérzékelővel, élő feliratokkal és hasonló megoldásokkal gondoskodik az Apple a felhasználókról.
A Windows 11 következő frissítésével együtt várhatóan ismét átalakul egy picit a dizájn.
A Tech Szakkör Podcast harmadik adásában többek között arról is beszélgetünk, hogy mik keserítik meg a mindennapi internetezést.
Egy friss kutatás újabb érvekkel szolgál a "digitális detox" mellett.
Az ASUS úgy véli, hogy a bányászat visszaszorulásával sem normalizálódik a kereslet és a kínálat viszonya.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.